Százezrek vesztek oda felfoghatatlan kínok között Leningrád 900 napos ostromában
2023. január 27. 19:20 Múlt-kor
„Visszatértünk az őskorba. Az életünk már csak egyetlen dologról szólt: az élelemért folyó vadászatról” – írta naplójában a leningrádi blokád napjairól az ostromot túlélő Jelena Szkrjabina. A Wehrmacht alakulatai a finn haderő segítségével 1941. szeptember 8-án zárták körül Oroszország egykori fővárosát, a Leningrádra átkeresztelt Szentpétervárt, ám a német hadvezetés a Néva-parti város bevétele helyett annak kiéheztetése mellett döntött. Leningrád és a szovjet hátország között szinte teljesen megszűnt a kapcsolat. Megkezdődött az újkori történelem egyik leghosszabb, legtöbb áldozatot követelő ostroma. Megfelelő ellátás hiányában, a rendkívül hideg télben a lakosok korábban elképzelhetetlen módszerekhez folyamodtak a túlélés érdekében, ám ennek ellenére is százezrek estek áldozatul a blokádnak, amely 79 éve, 1944. január 27-én szűnt meg teljesen.

Leningrádi nők egy megrongált vezetékből próbálnak vízhez jutni
Korábban
Észak elbarikádozott Velencéje
Németország 1941. június 22-én hajnalban támadta meg a Szovjetuniót. A németek a villámháborús siker érdekében három szovjet nagyváros, Leningrád, Moszkva és Sztálingrád elfoglalását tűzték ki célul.
Hitler az „Észak Velencéjeként” is ismert Néva-parti Leningrád elfoglalásával a Wilhelm von Leeb tábornagy vezette Észak Hadseregcsoportot bízta meg.
A leningrádi hatóságok a németek közeledtével megkezdték a város körül felhúzott védővonal kiépítését.
Az erődítményrendszer felhúzását 1941 júniusának végétől több százezer ember végezte közmunkában.

Több száz kilométer hosszan húzódó tankcsapdák és szögesdrótakadályok, fából összetákolt barikádok és lövészárkok nehezítették a támadók dolgát. A védők körbeaknázták a várost.
Az Észak Hadseregcsoport alakulatai augusztusra megközelítették Leningrád külső védelmi vonalait, miközben a finn hadsereg északról nyomult előre.
A város körül szeptember 8-án bezárult az ostromgyűrű.
Hitler hamarosan egyértelművé tette a szándékait Leningrádot illetően. Mivel nyilvánvaló volt, hogy a város bevételéhez hosszú hónapokra lenne szükség, ami több tízezer német emberéletet követelne, a Führer a lakosság kiéheztetése mellett döntött. Kijelentette: „Szentpétervárt el kell törölni a Föld színéről.”
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

Középkor
- Újra áll a kereszt a Notre Dame leégett huszártornyán
- Eddig nem vizsgált középkori kódexre bukkantak Kolozsváron
- Több turista léphet be naponta Machu Picchu romvárosába januártól
- A király sem tudta megfékezni a leprások elleni pogromokat Franciaországban
- Krisztus születésére és második eljövetelére is várakozik a kereszténység az adventtel
- Viszálykodással töltötte uralkodását Imre királyunk
- A viking portyák csináltak Párizsból fővárost
- Részegség, szundikálás, vakság – hét különös középkori csata
- Sokáig felváltva tűrték el és üldözték a buddhizmust a kínai uralkodók
- A jazz szégyenlős királynője, Ella Fitzgerald 10:35
- Családfőként is kíméletlen volt a kommunista diktátor, Sztálin 09:50
- Kolbászpörkölttel kerekedtek felül a finnek a szovjet csapatokon 09:05
- A WC-k víztartályait és a zárakat is biztonságosabbá tette Joseph Bramah tegnap
- tegnap
- Kétszer is mindenétől megfosztotta a magyar állam Gombaszögi Fridát tegnap
- Nemesi címet ért Dreyse háborút forradalmasító találmánya tegnap
- A tenger törvényének nevében öltek a kannibál angol tengerészek tegnap