Számos rejtély övez egy 17. századi lisszaboni látképet
2015. október 19. 09:34 MTI
Első ízben láthatják a portugál főváros lakói az Ősi Művészetek Nemzeti Múzeumában azt a 17. századi lisszaboni látképet, amelyet számos rejtély övez.
Korábban
A németországi Weilburg várkastélyától kölcsönkapott festmény csütörtök óta látható Lisszabonban, ahol február 14-ig marad. Portugál művészettörténészek azt remélik, ez idő alatt közelebb jutnak a képet övező három nagy rejtély megfejtéséhez. Jelenleg nem tudni, hogy ki festette a művet, sem azt, hogy pontosan mikor, és azt sem, miként került Németországba.
Bár portugál szakértők már évek óta tudnak a létezéséről, a legtöbbjük most először láthatja az alkotást a maga valóságában. Először látja a saját szemével Miguel Soromenho művészettörténész is, aki 2008-ban az első között szerzett tudomást a létéről. Szakértők elsőként azt szeretnék megtudni, hogyan került a lisszaboni panorámát ábrázoló kép a németországi várkastélyba. Történészek szerint jelenleg csak annyit tudni, hogy a festmény a második világháború után érkezett Németországba.
Az alkotó kilétére a festményen látható néhány feliratból, az azon látható épületekből és díszítőelemekből próbálnak következtetni. A harmadik megoldatlan rejtély a kép keletkezésének ideje. A festményen az 1613-as évszám és az első portugáliai látogatásán tartózkodó III. Fülöp spanyol király fogadásának részletei olvashatók, viszont a király a valóságban csak öt évvel később, 1618-ban látogatott a szomszédos országba. E rejtély egyik lehetséges megoldása lehet, hogy a festmény a spanyol király látogatására készült, évekkel előre, de ez is csak egy feltételezés.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap