2024. tél: Szoknyával a politikában
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Számos különféle játékkal múlatták az időt az Újvilág őslakosai a hódítók megérkezése előtt

2021. május 10. 16:43 Múlt-kor

Újvilági játékok

Természetesen nemcsak ez a két játék maradt fent a prekolumbián időkből, hanem további, kevésbé ismert játékok is. Az awithlaknakwe a zuni indiánoknál maradt fent, és 12×12-es pályán játszották, amelyben az egyes mezőket két átlóval áthúzott négyzetek alkották.

A szabály emlékeztetett a bulra: ketten vagy négyen játszották, és hat harcost kellett elvinni az ellenfél házába úgy, hogy útközben minél több ellenséges bábut ejtsen foglyul, és vigyen magával. A játék szabályai azonban nem egészen világosak, mert a harcosoknak tilos volt hátrafelé mozogniuk, így vagy az nyert, aki előbb jutott át az ellenséghez, vagy az, aki a legtöbb foglyot ejtette útközben.

A hopi indiánok totolospi nevű játékának a pontos szabályai sem maradtak fent, viszont néhány bekarcolt tábla túlélte az elmúlt évszázadokat. A totolospi szintén egy stratégiai játék volt, amelyet 11×11-es táblán játszottak. A fehér és fekete színű köveket egymással szemben állították fel oly módon, hogy a négyzet alakú mezők sarkaira kerültek, kivéve a játéktér közepén lévő átlós vonalat, amelyet üresen hagytak.

A korszak Közép-Amerikájának fontos tudósítója Diego Durán, egy másik spanyol dominikánus szerzetes, aki Sahagúnnal nagyjából egy időben, és a 16. század második felében írt az aztékokról.

Ő számolt be az alquerque nevű játékról, amely az európai dáma-, vagy ostáblán játszott játékokhoz volt hasonló. Zsetonok helyett kavicsokat használtak, és néhány bekarcolt leletről feltételezik, hogy esetleg az alquerque táblája lehetett, de még az sem bizonyos, hogy ez a játék nem az európai változatok mintájára terjedt-e el.

Durán olyan játékokról is beszámolt, amelyeknek a nevét nem ismerjük. Az egyik ilyen játékban felvágott nádszál-darabokat használtak „kockaként”, egy konkáv és egy konvex oldallal. A szerzetes szerint tíz kaviccsal játszották, és az épületek padlójába vésett táblát használtak hozzá.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tél: Szoknyával a politikában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A mexikói Monte Albán régészeti lelőhelyen előkerült labdajáték-pályaA művészetek és a játékok azték istene, Xochipilli megtekint egy patollipartit a Codex Magliabechiano néven ismert 16. századi azték kódex illusztrációjánA pelota nevű játék modellje Mexikóból, a nayarit civilizáció idejéből (Kr. u. 300–600)Maja labdajátékos ábrázolása a hagyományos fekete testfestéssel és vastag, párnázott védőfelszereléssel egy hengeres edényen az ún. késő klasszikus korból (Kr. u. 500–900)Játékba merült aztékok Diego Durán művének egy illusztrációjánA pelota nevű játék ábrázolása Durán művéből

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár