Súlyos áldozatok árán készült el, öngyilkos küldetésen süllyedt el a Konföderáció tengeralattjárója
2021. május 14. 08:32 Múlt-kor
Korábban
Ismét a felszínen
A Housatonic roncsának a helye sokáig ismert volt, így ennek alapján az 1970-es években E. Lee Spence behatárolta a Hunley helyét. 1995-ben végül a Clive Cussler által alapított NUMA rálelt a tengeralattjáró maradványaira, és 2000-ben kiemelték.
A roncsot a Warren Lasch Conservation Centerben, egy húszezer liter édesvízzel és egyéb konzerváló anyagokkal töltött tartályban helyezték el. A restaurálási munkálatok tizenegy évig tartottak.
Már az első pillanatban megdőlt az az elképzelés, hogy a Hunleyt is egy használt hajókazánból készítették, mint az elődeit, továbbá az is látszódott, hogy sokkal karcsúbb és áramvonalasabb volt, mint az a végzetes bevetésről lemaradó William Alexander rajzaiból és visszaemlékezéseiből kitűnt. A maradványok alapján a rúdtorpedónak nemcsak mechanikus, hanem kezdetleges elektromos gyújtója is volt.
A roncsból előkerültek a legénység földi maradványai is, amelyeket az utódoktól származó DNS-mintákkal azonosítottak. Mivel Dixon mellett megtalálták a híressé vált aranydollárját, amely korábban egy golyótól mentette meg az életét, ezért vele volt a kutatóknak a legkönnyebb dolga. A vizsgálatokból kiderült, hogy az előzetes feltételezésekkel szemben a legénység nem volt alacsony, hanem kifejezetten magas és erőteljes férfiakból állt össze.
Az is kiderült, hogy a Hunley elsüllyedése előtt a pumpákat nem használták, vagyis a legénység kísérletet sem tett a menekülésre. Mindezek alapján a legvalószínűbb sorsa a tengeralattjárónak az lehetett, hogy a Housatonicon történő detonáció alkalmával túl közel voltak a robbanáshoz, így a legénység azonnal elvesztette az eszméletét, vagy meghalt, így a jármű elsüllyedt. A fennmaradt nyomok alapján elég lassan telt meg vízzel, Dixonék az utolsó utáni pillanatokban is a helyükön voltak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.