Sokkolta a század eleji antarktiszi expedíció zoológusát a pingvinek „aljas” szexuális viselkedése
2020. április 29. 19:31 Múlt-kor
Korábban
A kor szemlélete
Mai szemmel azonban nem tekinthető tudományosnak az, ahogyan Levick az állatok viselkedéséhez viszonyult: emberi fogalmakat és emberi normákat vetített ki rájuk, ezzel értékítéletet megfogalmazva egy másik faj élőlényei felett.
Ez persze nem tekinthető Levick saját hibájának – a zoológia egyszerűen nem tartott ott tudományként az 1910-es években, ahol napjainkban.
Russell szerint a tudós azzal a szókinccsel és fogalomtárral dolgozott, amely a rendelkezésére állt. „Az ’elfajult’ volt az egyetlen szó, amellyel le tudta írni, amit lát. Valójában azonban nincsenek elfajult pingvinek” – mondta.
Az például, amit Levick „nekrofíliaként” írt le, valójában nem tekinthető annak. „Ami itt történik, az nem állítható párhuzamba az emberi kontextusban vett nekrofíliával” – magyarázta el Russell. „A hímekben egy bizonyos testhelyzet váltja ki a nemi reakciót – nem tesznek különbséget az élő, közösülésre váró nőstények és az előző évből ott maradt halott pingvinek között, amelyek éppenséggel ugyanolyan testhelyzetben vannak.”
Mindazonáltal Levick megfigyelései – bár értelmezései nem felelnek meg a mai sztenderdeknek – helytállók. 1998-ban egy terepkutatás során a biológusok azt figyelték meg, az egyébként egyetlen párt választó tojók készségesen közösültek más hímekkel kövekért cserébe, amelyekből fészkeiket építik.
Az Adare-fokon található Ridley-part, ahol Levick megfigyeléseit végezte, ma is mintegy 335 000 Adélie-pingvinnek ad otthont – ez a legnagyobb ismert kolóniájuk a világon. Sajnálatos módon e szuperkolónia azonban lehetséges, hogy nem marad már meg sokáig a környezeti változások miatt.
Habár jégmentes partszakaszokon költenek, az Adélie-pingvinek életük nagy részét jégtáblákon töltik, amelyekből egyre kevesebb van az Antarktisz partjai mentén.
Russell és kollégái 2012-ben dolgozták fel először és publikálták modern tudományos kontextusban Levick pingvinekkel kapcsolatos írásainak egészét, a Polar Record című szakfolyóiratban. Magukat az eredeti kéziratokat nemrég, 2020 áprilisában vásárolta meg a Természettudományi Múzeum.
„Az eredeti kéziratok fontosságát nem szabad alábecsülni, mivel kulcsfontosságú kontextusbeli és tudományos adatokkal bővítik meglévő gyűjteményünket” – mondta el a kurátor. A kéziratok megszerzéséről szóló bejelentést egyébként április 25-én, a pingvinek világnapján tette a múzeum.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.