Rendőrségi jelentés látott napvilágot García Lorca haláláról
2015. április 23. 17:20 MTI
Szocialista, szabadkőműves és homoszexuális - így jellemzi Federico García Lorcát az az 1965-ben készült rendőrségi jelentés, amely a híres spanyol költő halálának körülményeiről szól és amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Cadena Ser spanyol rádió.
Korábban
A francoista rendőrség 29 évvel a költő halála után készítette el az eddig ismeretlen jelentést, amely szerint Lorca az Alhambra nevű szabadkőműves társasághoz tartozott. A tagok álnevet használtak, a költő Homérosz néven volt ismert a csoportban. A jelentés megemlíti a költő homoszexualitását is, ám hozzáteszi, hogy ezt csak elmondások alapján tudják és egyetlen konkrét viszonyra sem derült fény.
A granadai rendőrség szerint miután több házkutatást is tartottak a lakásán 1936-ban, Lorca a barátainál bújt el, de ott is a nyomára akadtak a hatóságok. Az akkor 38 éves Lorca már világszerte elismert volt íróként és költőként, ám baloldali nézetei és homoszexualitása miatt szálka volt nemcsak Franco hívei, hanem a római katolikus egyház szemében is.
A katonaság nagy erőkkel vonult ki az elfogására. A dél-spanyolországi Granada közelében lévő Viznar település mellé hurcolták egy Nagy forrás néven ismert helyre, másokkal együtt. Miután kivallatták, meggyilkolták őket. A holttesteket egy közeli szakadékban temették el - áll a rendőrségi dokumentumban.
A jelentés egészen eltér minden eddigi elmélettől, amely García Lorca halálával és sírhelyével kapcsolatban ismert volt. A történelmileg legelfogadottabb verzió szerint a költővel és három társával 1936. augusztus 19-én, a polgárháború kezdetén végeztek a fasiszta Franco tábornok katonái a Granadához közeli Alfacar mellett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Csak az anyasággal válhattak szabad nőkké a szultán ágyasai
- Naponta csodálhatták anyjuk bátorságát Zrínyi Ilona gyermekei
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.