Rémálom jövendölte Hódító Vilmos fiának halálát
2019. január 22. 19:09 Múlt-kor
Korábban
Nem elég erős az akarat
A király meghallgatja a püspököt, és egyetért vele, fogadkozva, hogy megváltozik. A püspök távozik, és egy időre a király egyedül marad gondolataival. Nem sokkal később azonban megérkezik féltucat lovag, akik a New Forestbe készülnek vinni. A király megpróbálja felmenteni magát a vadászat alól, a többiek azonban hajthatatlanok:
„Mindegyikőjük gúnyolta, mondván, félnek, hogy szentté változik, és fohászkodtak Istenhez, hogy ne foglalja őket imáiba, mert oly kevés bizalommal vannak felé. 'Álljanak meg, uraim!' – mondja erre a király, 'valójában velőmig rossz ember vagyok, százszor rosszabb, mint gondolnátok! Hogy rövidre fogjam, mától felhagyok a vadászattal: az utolsó dolog, amit tenni akarok, az az erdőbe menni, és nem akarom látni se többé a rengeteget.'”
„Körötte mindenki azt gondolta, viccel, így mind nyomást kezdtek rá gyakorolni. Mindannyian felszólaltak, arra sarkallva, találjon magában erőt, ne legyen rest, és tegye, amit tenni kíván. Olyannyira hajthatatlanok voltak, hogy a király felöltözött és felszerelkezett, és elindult velük egyenesen az erdőbe.”
A társaság hamarosan a New Forestbe érkezik, ahol körbejárva vadat keresnek. Egy helyen aztán Vilmos és a többi vadász fák mögé bújik egy ösvény mentén, és várják, hogy arra menjen egy állat. Benoît szerint ezután a következő történt:
„Amikor a vad közel ért, és a legjobban célba volt vehető, egy bizonyos lovag hamar észrevette, és készen állt a lövésre, így a király megparancsolta neki, hogy tegye meg. A férfit azonban elfogta a félelem, mert a király igen közel áll a lővonalához. Legalább kétszer, azt hiszem, úgy döntött, kifeszített íjjal, hogy mégsem lő. Rufus király azonban arra unszolja, tegye meg, olyannyira, hogy az hirtelen elereszt egy horgos nyilat, amely az ördög segedelmével egy szilárd faágról lepattanva eltalálja a királyt szíve mellett.”
„Habár nemigen tud megszólalni, Rufus a következőt mondja a lovagnak: 'Fuss el! Menekülj, ne vesztegess egy pillanatot se! Megöltél, és csak magamat hibáztathatom. Isten itt állt rajtam bosszút. Kegyelemért esedezek most és könyörgöm neki szent és drága könyörületességében, hogy szánjon meg e napon, mert súlyosan vétkeztem ellene.'”
Ezzel II. Vilmos a költő szerint azonnal meghal. A lovag, aki lelőtte, elmenekül, míg a többiek fennhangon gyászolják halott uralkodójukat. Néhány nap múlva eltemetik Winchesterben, és öccse lesz a király I. Henrik néven. Nem ez az egyetlen leírás Vilmos haláláról – más krónikások egyéb részletekkel is szolgálnak, mint például, hogy a királyt megölő lovag neve Walter Tirel (vagy Tyrell) volt. Számos történész szerint a király halála nem baleset volt, hanem merénylet, amelyet a vadászatban részt vevő Henrik parancsára követtek el. Annyi bizonyos, hogy II. Vilmos igen különös körülmények között lelte halálát, Benoît de Sainte-Maure pedig felkavaró tanmesével szolgált arról, hogy a hívő embernek gyónnia kell és kerülni a vétkezést, mert nem tudhatja, a sors mikor szólítja a másvilágra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Holokauszttúlélők rajzait tekintheti meg a közönség a Magyar Nemzeti Galériában
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Csak a rendszerváltás után lett elismert Kertész Imre írói munkássága
- Szinte egész életét a humanitárius tevékenységnek szentelte id. Antall József
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Kiállítást nyitnak a volt jugoszláv országok az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban
- Sztehlo Gábor gyermekmentő tevékenysége a holokauszt árnyékában
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.