Praktikus ajándékok középkori újszülötteknek (és szüleiknek)
2020. június 3. 16:46 Múlt-kor
Korábban
Babahordó kendő
Ahogy a járni tanuló újszülött hajlongva kísérgetése, úgy kézben való cipelése is igencsak fárasztó munka tud lenni. Ennek elkerülésére – valamint szintén kezeik felszabadítása érdekében – a középkorban is készítettek különböző hordozóalkalmatosságokat.
Ezek közül messze a leggyakoribb és leghozzáférhetőbb az egyszerű kendő volt, amelynek segítségével a szülő testéhez erősítették a kisdedet.
A kendők nem csupán hasznosak, de sokoldalúak: a gyermek hordozása közben végzendő tevékenységtől függően lejjebb vagy feljebb is rögzíthetők a felsőtesten, elöl vagy hátul, ráadásul közel tartják a csecsemőt a szülő testhőjéhez (ez utóbbi különösen az újszülöttek esetében fontos).
Végül, de nem utolsósorban lehetővé teszik azt is, hogy az édesanya (vagy dajka) menet közben szoptassa a gyermeket, ami számos középkori ábrázoláson megjelenik. Ha a szülő napi teendői sok járást-kelést követeltek meg, a hordozókendőnél aligha létezett praktikusabb eszköz a középkorban.
Hordozható bölcső
Napjainkban az észak-amerikai őslakosokról, illetve az észak-skandináviai számi őslakosokról készült ábrázolásokról lehet ismerős e robusztusabb gyermekhordozó eszköz, amely nagyobb stabilitást és védettséget nyújt, továbbá alkalmasabb a hosszabb utakra is.
A fő különbség a ma kapható gyermekhordó keretekhez képest, hogy ezek az alkalmatosságok a baba végtagjait is magukba zárják.
Habár mindössze egyetlen, 14. századi francia ábrázolás alapján tudható biztosan, hogy a középkori Európában is használtak hordozható bölcsőket, számos egyéb korabeli képen tűnnek fel gyermekek, akiket a rőzse vagy a leszedett termés hordozására való kosarakban visznek.
Ha nem is volt mindenhol jellemző a kimondottan csecsemőkre szabott eszköz, a bölcsőszerű tárgyak gyermekek hordozására való „befogása” szinte mindenhol megjelent.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap