Pénzhiány akadályozza a Róma alatt rejtőző "második Pompeji" feltárását
2018. május 9. 11:54 MTI
Rómában "egy második Pompejit" rejt magában a föld mélye, de a városnak nincs pénze a feltárására - erről beszélt az olasz főváros műemlékvédelmi főfelügyelője a közgyűlés kulturális és környezetvédelmi bizottságának együttes ülésén.
Korábban
Az Olaszországban szenzációt keltő bejelentést hétfőn, egy játszótérépítési indítvány vitája közben tette Eleonora Ronchetti.
Az Oppio-domb két másik magaslattal együtt alkotja Esquilinust, a legnagyobbat és legmagasabbat a hét domb közül, amelyekre az ókori Róma épült. Titus római császár (39-81) a Colosseummal szemben, az Oppio-domb délnyugati térségben építtetett fürdőket az amfiteátrum látogatói számára, s meglehet, hogy az Kr. u. 80-ban átadott létesítmények végighúzódnak a domb alatt - emlékeztetett a műemlékvédelmi főfelügyelő.
A jelenleg park és sportpályák által fedett terület alatt egy egész Titus-korabeli városnegyedet lehetne feltárni, az ásatásokra azonban nincs pénz - mondta Ronchetti, aki szerint csak a régészeti lelőhely kiterjedését felmérő ásatásra több millió euró kellene. A régészeti leletek feltételezett nagy mennyisége alapján egy második Pompejiről lehet beszélni - tette hozzá.
Az illetékes emlékeztetett arra, hogy az Oppio-dombon folyó ásatásokat 1998-99-ben közbiztonsági okokból leállították, a felásott területet visszatemették. Akkoriban Öcalan kurd gerillavezér Rómában kért menedéket, és hívei az ásatások környékén táboroztak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.