Paranoia, depresszió, családgyilkosság: 9 őrült uralkodó a történelemből
2019. július 5. 19:31 Múlt-kor
Korábban
II. Rudolf (1576–1612), a depressziós császár
Rudolf mentális gyengesége ellenére több uralkodói címet is viselt, így regnált német-római császárként, Ausztria főhercegeként, valamint cseh és magyar királyként is, ráadásul a reneszánsz művészetek igazi mecénásaként tartották számon saját korában.
Uralkodása során az egyik legkomolyabb kihívás számára a katolikusok és protestánsok közti vallásháború volt, mely a német terültek lakosságában meghasonlást okozott, ráadásul szembe kellett néznie a három részre szakadt Magyarország Habsburg-ellenes táborának lázongásaival és a folyamatos török betörésekkel is.
Ugyan szóban kihirdette uralkodása kezdetén a vallásszabadságot, mégis szembefordult a protestánsokkal, ami arra sarkallta az érintett hercegeket, hogy szövetségbe tömörüljenek, létrehozva a Protestáns Uniót. Rudolf hajlamos volt az erős hangulatingadozásokra, a dühkitörésekre és a depressziós rohamokra.
A nehezebb időszakok alatt például prágai kastélyában intézkedés helyett inkább elzárkózott a külvilágtól. A dinasztia felismerte a veszélyt, melyet Rudolf mentális zavarai a birodalom egységére nézve hordoztak, így testvérét, Mátyást helyezték a trónra, ami Rudolf üldözési mániáját csak tovább táplálta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot 09:50
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap