Ostromokat és tengeri csatákat is eljátszottak a véres római gladiátorjátékokon
2022. május 15. 09:02 Múlt-kor
Korábban
Esztelen mészárlás
A szenátori csatározások tönkretették a köztársaságot, és következett az a korszak, melyben a hatalmat az autokrata politikai, hadi és vallási vezetők, a császárok gyakorolták. Mivel megszűnt a közvetítés a hatalom és nép között, a császárok fokozott jelentőséget tulajdonítottak a különböző látványos játékoknak, melyeknek köszönhetően ellenőrzésük alá vonhatták a tömeget.
A császár személyes jelenléte az arénában általában kedvezően hatott népszerűségére, ám a nép könnyen ki is gúnyolhatta az uralkodót
A császári propaganda hatékonyabb közvetítésére a régi, ideiglenesnek szánt faépületek helyett állandó, egyre fényűzőbb épületeket húztak fel. Kr. e. 29-ben Augustus átadta az első monumentális amfiteátrumot, a Kr. u. 82-ben épült Colosseum korai elődjét.
A császárok személyesen is jelen voltak az ünnepségeken. Az uralkodó ezzel általában pozitív képet alakított ki magáról a nép körében, de volt, akit nem fogadtak akkora lelkesedéssel, Diocletianusnak például több gúnyos megjegyzést is el kellett viselnie.
Volt olyan császár, aki a harcokban is részt vett. Commodus lelkes csodálója volt a kocsisoknak és a gladiátoroknak. Arénává építtette át palotáját, szabadidejében állatok megölésével gyakorolt, és saját házában, valamint közönség előtt is harcolt a gladiátorokkal.
A kőből és betonból épült Colosseum volt a birodalom legnagyobb amfiteátruma. Építése tíz éven át zajlott.
Augustus fogadott fia, Tiberius nem követte apja példáját, és véget vetett a mértéktelen fényűzésnek. Utóda, Caligula azonban visszatért a pompához, és könnyelműen elherdálta a Tiberius idejében keletkezett költségvetési többletet. Egész napon át tartó ludi circenseseket (kocsihajtó verseny) rendezett, amelynek szüneteiben vadászatokat tartottak. Suetonius beszámol róla, hogy egy nap alatt akár 500 medvét is levadásztak.
Caligula volt az első a császárok között, aki részt vett a játékokon, amit annyira komolyan vett, hogy sokszor az istállóban aludt és evett. A kocsihajtók ún. klikkeket alakítottak ki, és az egyes csapatokat színekkel jelölték. Caligula a Zöld csapat követője volt, és Nero is a Zöldeket erősítette. Több mint egy évszázaddal később Caracallát, a Kékek lelkes pártfogóját pedig egyenesen odáig vezették indulatai, hogy megölte Euprepest, a Zöldek leghíresebb kocsihajtóját.
Egy hálóval és szigonnyal felfegyverzett retarius gladiátor küzdelme egy pajzzsal és tőrrel felszerelt secutor ellen. E két specialistát általában az egymás elleni küzdelemre képezték ki.
Az uralkodók számára egyre inkább presztízskérdéssé vált, hogy megrendezzék a valaha látott legpompásabb játékokat. A tengeri csatákat szimuláló előadások valóságos szuperprodukciókká váltak. Nero egy hatalmas amfiteátrumot építtetett, amelyben a szalamiszi csata emlékére rendezett előadás során egy műtavon mintegy 19 ezer ember harcolt három és négy evezősoros gályákon. Claudius pedig Rómában előadatta egy britanniai város bevételének, kifosztásának, és királyai behódolásának a történetét.
Commodus császár köszöntése az arénában. A császár odaadó rajongója volt a játékoknak, még saját palotáját is arénává alakíttatta át..
Ebben a korszakban szinte általánossá vált, hogy a nép a délelőtti és délutáni előadásokat is megtekintette, melyek alatt a több száz gladiátorharc során akár 5000 vadállatot is feláldozhattak. Farkasokat, medvéket, oroszlánokat, zsiráfokat, zebrákat, orrszarvúkat… Egészen odáig fajult a vadállatokkal való kereskedelem, hogy egy észak-afrikai elefántalfaj teljesen kihalt.
Észak-Afrikában vadállatok ezreit fogták be és szállították Rómába, hogy az arénákban mészárolják le őket.
Traianus volt az utolsó császár, aki megpróbált elődeivel versenybe szállni a játékok pompája tekintetében. Hogy megemlékezzen a daciai háborúról, 123 napon át tartó ünnepségsorozatot szervezett, ahol 10 000 gladiátor harcolt és mintegy 11 000 vadállatot öltek meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- 10 kivégzés, ami nagyon félresikerült 19:06
- Csupán néhány dollárral a zsebében érkezett meg az Egyesült Államokba Galamb József 17:05
- Sport és diplomácia: Fülöp herceg látogatása Magyarországon 16:05
- SZAVAZZ A LIGETBUDAPEST.HU-RA AZ „ÉV HONLAPJA" PÁLYÁZATON! 15:10
- A hímzett kárpit, ami Hódító Vilmos dicsőségét hirdeti 14:20
- Több ezer ember vesztét okozta a londoni szmogfelhő 13:20
- A karhatalmi egyenruhásokat is megbénította az 1956-os budapesti nőtüntetés résztvevőinek bátorsága 09:50
- 11 napra tűnt el nyomtalanul a krimi koronázatlan királynője, Agatha Christie tegnap