Oroszország anyácskái: az utolsó cárnék
2021. január 31. 07:38 Bebesi György
Az orosz uralkodópárt és környezetét mindig különleges vallásos köztisztelet vette körül. Viselkedésük erkölcsi mércének számított, nyilvános szerepléseik folyamatosan adtak témát a sajtónak és az embereknek, így ballépéseik, esetleges kilengéseik, tévedéseik is lecsapódtak a közvéleményben. Különösen így volt ez, ha a monarcha nem egy nyugodt, békés periódusban állt országa élén, hanem nagy változások, átalakulások közepette, amikor minden mondatnak, uralkodói megnyilvánulásnak hatványozott jelentősége lehetett. Ilyen helyzetben volt II. Miklós cár is a birodalom trónján, ahová 1894-ben fiatalon és némileg váratlanul, felkészületlenül került. Életében több nő is szerepet játszott, közülük két hölgy volt, aki végigkísérte uralkodását és életét – egyikük a felesége, másikuk pedig édesanyja, az özvegy cárné.
Korábban
A „drága mama” nevel
Mária Dagmar dán hercegnő eredetileg III. Sándor bátyjának, Nyikolajnak volt a kiszemeltje, ő azonban váratlanul elhunyt. Az új orosz cár így nemcsak a trónt, hanem bátyja egykori menyasszonyát is örökölte, aki a pravoszláv keresztségben Marija Fjodorovna néven került a trónra.
Az apró termetű, fekete szemű, csinos, tűzrőlpattant menyecske könnyen és gyorsan megtanult oroszul, imádta a bálokat, fogadásokat, nagyszerűen táncolt, és általában ő volt a társaság központja – nemcsak rangja, hanem elméje és természete miatt is.
Ragyogóan tudott bánni hatalmas termetű, rendkívüli fizikai erejű férjével, Sándorral is, akiben sokan egy új Nagy Pétert láttak. Kedvességével, humorával megszelídítette a morgó medvét, így magánéletében bizonyos szabadsághoz juthatott. Cárnéi kötelességét már 35 éves korára teljesítette: négy fiút szült a birodalomnak.
A testvérek spártai egyszerűségben nőttek fel, apjuk elveinek megfelelően katonai priccseken aludtak, reggel hideg vízben kellett mosakodniuk, és zabkását kaptak reggelire. Társaságban a gyerekeknek szolgálták fel utoljára az ételt, és az étkezésük is éppen addig tartott, amíg apjuk fel nem kelt az asztaltól.
A kor szokása volt a naplóírás, Miklóst tanulmányai során erre is felkészítették. Memoárja a korszak kimeríthetetlen kincsesbányájává vált. 19 éves korában már egy katonai század élére állították, hogy hozzászokjon a tábori élethez, amit ő nagyon élvezett: „Kimondhatatlanul boldog vagyok, hogy beléptem a seregbe” – írta anyjának.
Marija viszont arra figyelmeztette, hogy bármennyire is jól érzi magát, sohase felejtse el, hogy ő nem egyszerű katona, hanem a leendő cár, akit mindenki árgus szemekkel figyel, és ne fogadja el senki hízelgését. „Mindig próbálom követni a tanácsaidat, drága mama” – válaszolta Miklós az anyjának.
A feledhetetlen egyesülés
Aliz hessen-darmstadti hercegnő 1872-ben született Darmstadtban, egy régi német városban, nevelői állandóan kacagó, vidám kis teremtésként írták le. Szigorú németes nevelést kapott, mindig ugyanabban az időben étkeztek, almán és rizspudingon nőtt fel. A család közvetlen rokonságban állt Viktória angol királynővel: Aliz az unokája volt, és a királynő kedvencének számított.
Hatéves korában túlélt egy diftériát, s ugyanebben az évben elvesztette 35 éves édesanyját. Tanulmányai során elsősorban történelmet, geográfiát, angol és német irodalmat tanult, és már fiatalon vallotta, hogy a politika nem kizárólag a férfiak dolga. Leendő férjével először 12 esztendős korában találkozott, ami nem sikerült túl jól.
A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2020. téli számában olvasható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap