Ókori hangszereken zenélhetünk a Szlovén Nemzeti Múzeum vándorkiállításán
2017. június 14. 12:01 MTI
Európa legrégebbi hangszereiből rendez vándorkiállítást a Szlovén Nemzeti Múzeum, a tárlaton meg is szólaltatják a hangszereket, sőt a látogatók ki is próbálhatják azokat.
Korábban
Az Archaeomusica: Az ókori Európa hangjainak és zenéjének feltárása elnevezésű interaktív tárlaton a közönség megszólaltathat kiváló minőségű hangszermásolatokat és régi európai hangszer-rekonstrukciókat egy multimédiás berendezés segítségével, amely megmutatja, hogyan kell játszani a hangszeren, és azt is, hogyan készítették őket.
Peter Turk, a múzeum képviselője sajtótájékoztatóján elmondta: a kiállítással az akarják bebizonyítani, hogy a zene mindig is része volt az ember életének. A vándorkiállításon bemutatják a világ legrégebbi hangszerét, egy nyugat-szlovéniai barlangban 1995-ben talált régészeti leletet, a 43 ezer éves Divje Babe furulyát is - tette hozzá.
A kiállításhárom részből áll majd. Az első bemutatja az emberiség ősi hangját, vagyis azt, hogy hogyan fejlődött a zene a kőkorszakban, időszámításunk előtt 60 000 és 2500 között. A második rész nyomon követi a bronz- és a vaskortól egészen az ókor végéig, hogy a különböző kultúrákban hogyan javultak a hangszerek és milyen zenei kapcsolatok alakultak ki a kultúrák között. Az utolsó részben pedig azt tudhatják meg az érdeklődők, hogy eredetileg hogyan szóltak ezek az ősi hangszerek és mit jelentett a zene az akkori társadalomnak.
Bemutatót is láthat a közönség a ókori Pompejiben felárt hangszerek zenéjéből - hangsúlyozta a múzeum képviselője. A Soundgate nevű multimédia segítségével elrepítik a közönséget a régmúltba, egy ősi színházba vagy akár a monumentális őskori építményhez, az angliai Stonehenge-be.
A kiállítás egy ötéves európai zenei régészeti projekt eredménye. Megalkotója, Arnd Adje Both, a Német Régészeti Intézet munkatársa elmondta, hogy három évre volt szükség ahhoz, hogy a kiállítás bemutatható legyen. A kiállítás szeptember 24-én indul el Ljubljanából, ahol augusztus végén nemzetközi akadémiai konferenciát is tartanak a Zene a kőkorszakban címmel. Ezt követőn a tervek szerint a kiállítás két év alatt körüljárja Európát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap