2020. ősz: Hiúságunk története
ITT támogathatsz bennünket

Nőuralom a gyártósorokon: a II. világháborús küzdelmekből a nők is jelentősen kivették a részüket

2020. szeptember 10. 14:53 Múlt-kor

A második világháború az első világégéshez hasonlóan jelentősen átalakította a hagyományos női szerepeket. Nem volt ez másként az Egyesült Államokban sem, ahol 350 ezren egyenesen a hadsereg kötelékében, különböző kisegítő munkákat végezve járultak hozzá az ország háborús erőfeszítéseihez, sokan pedig a hátországban segítették hathatósan az USA harcoló alakulatait. A háború végére több millióval emelkedett a női munkavállalók száma. A nők számos olyan munkakörben jelentek meg, amelyek korábban gyakorlatilag kizárólag a férfiak „területének” számítottak. A lányok és az asszonyok munkakedvének fokozásához jelentősen hozzájárult egy, az ideális női munkást megtestesítő fiktív alak, Rosie the Riveter.

Rosie

Mein Kampf és sonkás szendvics

Az amerikai nők már a korábbi évtizedekben is végeztek házon kívüli munkát (hivatalokban, tanítónőként dolgoztak például), a második világháború azonban hatalmas változást hozott munkaerőpiaci megjelenésükkel. A szövetségesek részére történő hadianyag-szállítást lehetővé tevő, 1941 márciusában elfogadott kölcsönbérleti törvénynek köszönhetően már Pearl Harbor előtt is számos amerikai vállalat gyártott hadianyagot, az USA háborúba való belépését követően azonban értelemszerűen jelentősen felpörgött a hadiipar.

Gyárak sora kapott megbízást lőszer-, fegyver-, repülő- és hajógyártásra. Eközben azonban 12 millió férfi katonának állt, és ezzel számottevő munkaerőhiány keletkezett. A kormánynak tehát alapvető érdeke volt a társadalom mozgósítása.

Mivel kezdetben a nők nem tülekedtek azért, hogy átvegyék férjeik helyét a gyárakban, az amerikai kormány úgy döntött, maga veszi kézbe a gyeplőt. Országos méretű kampányba kezdett annak érdekében, hogy minél több nőt bírjon rá arra, hogy gyári munkásként is járuljon hozzá a háborús győzelemhez, és ne „csak” a háztartást vezető asszonyként, anyaként. Ehhez első lépésként a Kongresszus óriási összegeket szavazott meg új óvodák alapítására.

A nők munkakedvének és patrióta elkötelezettségének felélesztésében kulcsszerepet játszott Rosie the Riveter. Alakját legtöbben Howard J. Miller grafikus 1942-es, a Westinghouse Company War Production Co-Ordinating Committee megbízásából tervezett plakátjával azonosítják – tévesen. A második világháború idején ugyanis ezt a plakátot nem hozták összefüggésbe Rosie alakjával. Ráadásul nagyon valószínű, hogy – a köztudatban elterjedt verziótól eltérően – nem is a hatgyerekes, gyári munkásként mindössze néhány hetet eltöltő csellista, az események idején 17 éves Geraldine Hoff Doyle szerepelt a We can do it posztert ihlető képen.

Jóval valószínűbb ugyanis, hogy a poszterlány egy bizonyos Naomi Parker volt, akiről 1942-ben az alamedai haditengerészeti légi bázison készítettek egy fotót, amint pöttyös kendőjében dolgozik. Mindezektől függetlenül Rosie the Riveter alakja elsőként egy Redd Evans és John Jacob Loeb által 1942-ben írt azonos című dalban tűnt fel: „Egész nap / Essen az eső vagy süssön a nap / Mindig a gyártósoron találjuk / Történelmet ír / A győzelemért dolgozik / Szegecses Rózsi.”

A fiktív alak a következő főszerepet 1943. május 29-én kapta, amikor a Saturday Evening Post címlapjára került a lap állandó címlaptervezőjének, Norman Rockwell festőnek a jóvoltából. Az ő képén egy meglehetősen erős testfelépítésű hölgy volt látható, amint ölében egy szegecselővel éppen szendvicset eszik, eközben pedig lábát Adolf Hitler hírhedt könyvén, a Mein Kampfon pihenteti. A dalban megénekelt Rosie képi manifesztációja itt jelent meg először a nagy nyilvánosság előtt. Mivel a képet az ország legismertebb illusztrátora készítette, a Saturday Evening Post pedig négymilliós példányszámban jelent meg az 1940-es években, a címlap hatalmas lökést adott a munkába álló szimbolikus nőalak mitizálásához.

A képen szereplő hölgynek egyébként nem sok köze volt a szegecseléshez, a nemrég elhunyt – akkoriban 19 éves – Mary Doyle Keefe ugyanis telefonközpontosként dolgozott a vermonti Arlingtonban. Marynek kétszer is modellt kellett ülnie, mivel Rockwellnek elsőre nem felelt meg a lány fehér inge, és a cipője sem nyerte el a tetszését.

A fényképet Gene Pelham készítette, és Rockwell ennek alapján festette meg Maryt. A műteremben a lány valóban egy szendvicset tartott a bal kezében, a Mein Kampfot azonban a festő csak „photoshopolta”. A művész a legnagyobb csalást talán az alany külseje tekintetében eszközölte: a teltkarcsú Rosie-t a filigrán, mindössze 110 fontos, vagyis 50 kilós Mary formálta meg. Rockwell negyed századdal később bocsánatot kért tőle, amiért ennyire átalakította a kép kedvéért.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. ősz: Hiúságunk története
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Az igazi Rózsinak sokan Rose Will Monroe-t tekintették, aki egy hadi kötvényeket propagáló filmben tűnt fel
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Olvasta már?
Bezár