Népe számára mindig kívülálló maradt az utolsó orosz cárné

A német(?) hercegnő

Alekszandra Fjodorovna orosz cárné Viktória Aliz Ilona Lujza Beatrix hercegnőként született a németországi Darmstadtban, 1872-ben (nagyanyja, édesanyja, illetve annak összes lánytestvérének keresztnevét megkapta). Viktória brit királynő unokájaként kezdettől fogva jelentős személynek számított Európában, így mindene megvolt a kivételezett élethez. Sajnálatos módon azonban élete elkerülhetetlenül Oroszország vezetéséhez és népéhez volt kötve a későbbiekben – kívülállóként irányította a hatalmas birodalmat férje, II. Miklós cár távollétében, és közvetve ez vezetett saját és családja vesztéhez és az 1917-es orosz forradalmakhoz.

A hercegnő életének korai szakasza ugyan pompával teli volt, de egyúttal instabil is. IV. Lajos hessen-darmstadti nagyherceg és Aliz angol hercegnő hatodik gyermekeként már hatévesen az udvari életre tanították, amikor elveszítette édesanyját. Ezt követően ideje nagy részét Angliában töltötte unokatestvéreivel, nagyanyja gyámsága alatt.

12 éves korában, nővére esküvőjén találkozott először a 16 éves Miklós cáreviccsel, aki több ágon is rokona volt. A két gyermek jó barátságot kötött, amely később szerelembe vedlett át – igazi „Rómeó és Júlia” jellegű kapcsolat volt ez, amelyről mindkettőjük családja megpróbálta lebeszélni őket – Aliz német családja nem tartotta sokra az oroszokat, míg Miklós apja, III. Sándor cár nem csinált titkot a németek iránt érzett ellenszenvéből. Ennek ellenére eljegyzésüket végül jóváhagyták, és 1896. november 26-án össze is házasodtak. Az erre való felkészülés során, az orosz ortodox egyházba való átkeresztelkedéssel felvette az Alekszandra Fjodorovna (régiesen: Fjeodorovna) nevet, hátrahagyva régi életét.

Új élet

Az esküvőre végül igen rosszkor került sor: III. Sándor éppen meghalt veseelégtelenségben, mindössze 49 évesen. Az immár cárné saját szavaival élve az egész olyan volt, „mintha egyszerű folytatása lenne a halottakért tartott miséknek.” Habár szerelmesek voltak, Miklós és Aliz fiatalok voltak – az ifjú cár mindössze 26 évesen kellett, hogy átvegye Európa (és a világ) legnagyobb országa irányítását, amire messze nem volt felkészülve – ráadásul az országot seregnyi belső feszültség gyötörte. A cárné csupán 22 éves volt, és nem volt tapasztalata az uralkodásban. II. Miklós olyan korban lépett trónra, amelyben az ország nagy része elkeserítő szegénységben élt, és a lakosság fele valamilyen etnikai kisebbséghez tartozott. A párnak rengeteg dolga volt.

Habár 1894-ben házasodtak össze, koronázásukra csak 1896-ban került sor. E ceremónia kimondottan baljós eseménnyel járt együtt: a pompás koronázást megünnepelendő a Moszkvától néhány kilométerre lévő Hodinka-mezőn egy kisebb város került felállításra étkezdékkel, kocsmákkal és más szórakoztató célú létesítményekkel, továbbá ajándékokat osztogattak a népnek. Az ajándék egy zsemle, egy kolbász, néhány perec, egy mézeskalács sütemény és egy emlékpohár volt. A többek között a cári hadsereg gyakorlótereként is használt mezőn a koronázás reggelén hat órakor már több ezer várakozó ember volt (egyes becslések szerint a félmilliót is elérte a létszám), az óriási tömegben pedig több rosszindulatú híresztelés kezdett elterjedni – hogy a sör már elfogyott, hogy nem lesz elég ennivaló az embereknek, és hogy az emlékpoharak alján egy-egy arany pénzérmének kellene lennie. A hatalmas emberáradatra mindössze 1800 rendőr jutott, akik nem tudták megfékezni az egyre nyugtalanabb csődületet. A tömeg nagy lendülettel megindult, előbb az ünnep helyszínére, majd egyre többen igyekeztek pánikszerűen menekülni a káoszból. A zűrzavarban összesen 1389 ember vesztette életét, többségüket agyontaposták.

A katasztrófa ellenére a koronázást és az ünneplést megtartották, sokan a mező más részein nem is tudtak a történtekről. Estére, amikor már elterjedt a hír, az uralkodói pár ahelyett, hogy a kórházakban meglátogatta volna a sérülteket, a francia követségen tartott fogadáson vett részt. Alig egy héttel később Miklós hatalmas katonai díszszemlét nézett végig, szintén a Hodinka-mezőn. A már eleve rossz közhangulat már ekkor elkezdett a Romanovok ellen fordulni.

Raszputyin színre lép

Alekszandra cárné az udvarban sem volt túlzottan népszerű. Emiatt elszigeteltnek érezte magát, és a társasági élet helyett a vallás és a miszticizmus felé fordult – nagy hévvel vetette bele magát az ortodox szokásokba. 1904-ben, négy lánygyermek után fiúörököst hozott világra. Az uralkodói pár örömét hamar beárnyékolta a cárné angol felmenőinek öröksége: a kis Alekszej hemofíliában (vérzékenység) szenvedett. A kor orvosai nem tudtak megoldást ajánlani, a tény pedig, hogy fia a legapróbb sérülésbe belehalhat, tovább rontott Alekszandra lelkiállapotán.

Itt került közelebb a cárnéhoz a hírhedt szerzetes-misztikus, Grigorij Raszputyin. A cárné miszticizmus iránti érdeklődésének köszönhette bebocsátását az udvarba, pozícióját azonban a trónörökösön keresztül erősítette meg: valamilyen rejtélyes módon (egyesek szerint hipnózissal) képes volt csillapítani Alekszej tüneteit veszélyes helyzetekben, és minden egyes ilyen alkalom csak nagyobb hitet ébresztett a cárnéban a szerzetes iránt. Raszputyin hamar Alekszandra egyik legfőbb bizalmasává vált, miközben az oroszok nagy része (és az udvar is) megvetette és eretneknek, sarlatánnak, vagy egyenesen gonosznak tartotta. Raszputyin személye a későbbiekben sok gondot okozott a cári család imázsa szempontjából.

Világháború és forradalom

1914-ben Oroszország az antanthatalmak oldalán lépett be az első világháborúba, azonban hadi infrastruktúrája igen elmaradott volt, így a német és osztrák–magyar csapatokkal vívott csatákban a cár seregei rendre súlyos veszteségeket szenvedtek. 1915 augusztusában – részben egy Raszputyin általi jóslatnak engedelmeskedve, tanácsadóira nem hallgatva – II. Miklós a frontra utazott, hogy személyesen irányítsa csapatait. Ezzel Alekszandra Fjodorovna kezében maradt a napi ügyek irányítása az Orosz Birodalomban.

Alekszandra ahelyett, hogy Miklós bevált és megbízható minisztereire hagyatkozott volna, többeket menesztett, és helyükre Raszputyin által javasolt személyeket ültetett, akik vagy alkalmatlanok, vagy megbízhatatlanok és korruptak voltak. Az ilyen esetek miatt az udvarban egyre többen kezdték úgy gondolni, hogy a cárné nem a birodalom érdekében cselekszik, hanem – német születésű lévén – a német császár ügynöke, aki belülről bomlasztja az államot. Nem számított, hogy Alekszandra Angliában nevelkedett, és lényegében angol hercegnő volt (Miklóssal is többnyire angolul beszéltek a mindennapokban), a továbbra is igen rosszul alakuló háborús helyzetet tetéző belpolitikai válságok legnyilvánvalóbb bűnbakja a külföldi cárné volt.

Az udvari körök lépésre szánták el magukat: 1916 decemberében csapdába csalták és megölték Raszputyint. Alekszandra életét ezzel még nagyobb zűrzavarba taszították, politikája pedig még kiszámíthatatlanabbá vált. 1917 februárjára (a Gergely-naptár szerint március elejére) már tarthatatlanná vált a helyzet: az élelmiszerhiány és az éhínség határozták meg a mindennapokat, a háborús terheket nem volt képes tovább viselni az orosz nép.

Országszerte sztrájkok és tüntetések kezdődtek, majd a hadsereg is fellázadt, a cár lemondását követelve. II. Miklós hazatért a frontról, és végül eleget is tett a követelésnek. A hatalom az előbb Georgij Lvov herceg, majd Alekszandr Kerenszkij miniszterelnök vezette ideiglenes kormányhoz került. A lemondott cárt és családját a Cárszkoje Szelóban lévő uralkodói nyaralóban tartották házi őrizetben.

1. A német(?) hercegnő
2. A vég kezdete

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

nácik

• A Sztálin elleni harcra buzdított Andrej Vlaszov, de Hitler bizalmát nem nyerte el
• A rossz időjárási viszonyok mentették meg Hitler életét
• Versenyeztek a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
• Családját is feláldozta a propaganda mestere, Joseph Goebbels 
• Titkos diplomáciai küldetésben is részt vett a háború alatt Szent-Györgyi Albert
• Még az akasztófa árnyékában is tagadta bűnösségét Hermann Göring