„Nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár” – Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni viharos szerelme

2021. május 8. 13:40 Illényi Balázs

Korábban

Megbocsáthatóvá tenné az öregedést

Ez az olykor fájdalmat is okozó őszinteség jellemezte mindvégig kettejük kapcsolatát, amire akkor is nagy szükségük volt, amikor Tini – mit sem sejtve arról, hogy egykori szerelme időközben megházasodott – 1937 októberében Pesten járva felkereste Radnótit.

Fanni nem rendezett jelenetet, hanem – legalábbis naplója tanúsága szerint – szívélyesen fogadta férje exét, mert „olyan szerencsétlennek láttam szegénykét, olyan nagyon sajnáltam. (…) kedves és szeretetre méltó igyekeztem lenni, hogy ne érezze azt, amit várt, hogy majd gyanakvó, mérges feleség fogadja az ő tolakodó megkeresését. (…) Nagyon az az érzésem, hogy jobban megérdemelné Miklóst, mint én.”

Klementine Tschiedel

Fannival egyébként már 1931-ben eldöntötték, hogy összeházasodnak, ám erre Radnóti szegedi egyetemi tanulmányai miatt csak négy évvel később, 1935. augusztus 11-én kerülhetett sor. Az azt megelőző majd’ fél évtized érzelmileg megterhelő, nem is mindig türelmes várakozással telt, ahogyan ez kiolvasható a költő több mint 500 leveléből is.

Ezekből a kordokumentumként is szolgáló írásokból Ferencz Győző szerint kiviláglik, hogy a „társkapcsolatukat olyan vállalkozásnak tekintették, amelyben két egyenrangú fél szabad elhatározásából vesz részt: nem a hagyomány vagy a tekintély szabja meg, hanem belső értékrendjük.”

A házasság nem hozta meg a várva várt boldog nyugalmat. Bár a nászút után a Pozsonyi út 1. számú házban bérelt egyszobás lakás békés otthont biztosított nekik, de a következő évek fokozódó létbizonytalanságban teltek. Fanni gyorsíróiskolában tanított, ám Radnótinak – mivel nem akart „értelmetlen és tartalmatlan dolgokat írni” – csak alkalmi irodalmi munkái akadtak: szerkesztett, fordított, kritikát írt (délelőttönként kávéházakban, mert a fűtés drága lett volna otthon).

A visegrádi várral szemben, a Mütyürke névre hallgató evezősön 1935 augusztusában

Fifit azonban – állítja az irodalomtörténész – soha nem zavarta, hogy férjének nincs állandó munkája, legfeljebb az, hogy szétaprózza magát, és keveset ír. Ugyanakkor önmagát csendes alkotótárssá emelte: a költemények első olvasója és értő kritikusa lett.

A megélhetési gondok okozta kisebb-nagyobb súrlódások, illetve a zsidótörvények fenyegető bizonytalansága mellett (vagy inkább az említettek következményeként) további feszültségforrás volt a gyermekvállalás kérdése is. Ennek gyötrelmeit Fanni 1938. február 7-én foglalta össze naplójában: „Folyton a gyerekre gondolok, igen, az kellene, de sokszor szégyenkezve eszmélek, hogy ezt is inkább csak azért akarom talán, mert ez megbocsáthatóvá teszi az öregedést, vagy, ki tudja, esetleg meg is állítaná”.

De amúgy is lehetetlen, mert „egyik napról a másikra élünk. A magunk fennmaradása is olyan bizonytalan, és ha mindezt még nem is vennők figyelembe, itt van a vallás kérdése, amit sehogyan se tudnék megoldani, mert zsidónak nem engedném a világra jönni és amúgy meg szörnyű akadályai volnának köröskörül a családban.” Félelmeik eredményeképp Fanninak öt magzatelhajtása volt házasságuk időszaka alatt (a hatodikra 1945 márciusában egy orosz katona erőszakoskodása következtében került sor).

előző oldal következő oldal 2 / 3