Nem észlelte időben a bukásához vezető elégedetlenséget Irán utolsó uralkodója
2021. március 14. 17:12 Múlt-kor
Korábban
A nép szenved, a sah hegedül
Az ország első embere nem járt el jó példával az iráni nép előtt. Miközben az emberek nyomorogtak, a sah hatalmas luxusban élt, gyűjtötte a drága autókat, filmközpontot hozott létre, egy szigeten pedig nyilvánosházat működtetett. Az általa alapított Pahlavi Alapítvány kétes módon működött; a sah nem világosította fel népét, hogy hol húzódik a határ az állami források és a magánvagyona között, aminek következtében óriási mértékű korrupció lepte el az országot.
A hatalmas pompa betetőzéseként a sah – feleségével, Farah Dibával együtt – 1967-ben császárrá, a „királyok királyává” (sáhánsáh) koronázta magát. Az aranylapokkal és több mint 26 ezer drágakővel ékesített pávatrónt elfoglaló Mohammed Reza saját maga helyezte a fejére a 3380 gyémánttal és 388 gyönggyel díszített koronát, míg az atlaszselyemből készült fehér Dior ruhát viselő felesége gyémántdiadémot kapott.
1971-ben óriási ünnepségekkel emlékeztek meg a monarchia alapításának 2500. évfordulójáról. A sah ekkor sem ismert mértéket: a Perszepoliszban – ahol egyébként Kürosz fia, I. Dareiosz pompás palotát építtetett – rendezett ünnepséghez Mohammed Reza angol pázsitot rendelt a sivatagba és 165 szakácsot hozatott el repülőn Párizsból. A Khomeini ajatollah által csak „piszkos ünnepség”-nek nevezett állami hacacáré becslések szerint mintegy 100 millió dollárba került Teheránnak.
A nyugati világban sokakat lenyűgözött Mohammed Reza személye. Heinrich Lübke, a Német Szövetségi Köztársaság elnöke a sah koronázásakor „szívélyes üdvözletét” küldte, s „nagy teljesítményeket” tulajdonított az uralkodónak. Nem véletlen, hiszen Irán az NSZK értékes kereskedelmi partnere volt: a perzsák olajat és szőnyegeket exportáltak, cserébe autókat és ipari technológiát kaptak.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/8d4119b34f1e66a8ee64cee1036bddee.jpg)
De még az NDK is felfedezte rövid időre a sah sármját. 1975 novemberében az NDK miniszterelnöke, Horst Sindermann tett látogatást a kelet-európai orgánumok által csak „Iráni Császárságként emlegetett országban.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/b8d0664cfdfb8ed4c61340070190f4c8.gif)
![V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák / 14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai](/ih0Ax/label/.cut-640x400/805.jpg)
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap