Napóleon hajtincse, selyemharisnyája és véres halotti leple is kalapács alá kerül halálának 200. évfordulóján
2021. május 3. 12:30 MTI
Bonaparte Napóleon személyéhez köthető tárgyakból, köztük egy, a DNS-ét is tartalmazó véres lepelből rendeznek árverést Párizsban május 5-én, a francia császár halálának 200. évfordulóján. Az árverésre kerülő tárgyak közül sok Longwood House-ból, Napóleon utolsó lakóhelyéről származik.
Korábban
Mintegy 360 tárgyat, köztük a császár egy hajtincsét, egy selyemharisnyáját és egy hímzett hosszú ujjú ingét bocsátják áruba az Osenat aukciósház rendezte árverésen.
A tételek között szerepel egy vérfoltos lepel, amellyel a boncoláskor takarták le a Szent Ilona szigetén 51 évesen elhunyt Napóleon holttestét.
Úgy taksálják, hogy a véres lepel 15 ezer euróért kelhet el.
A textíliához csatolnak egy 1875-ben kelt feljegyzést Bassano hercegétől, akinek apja ajándékba kapta a leplet Montholon márkijától, a császárt a száműzetésbe elkísérő tábornoktól.
„A vérfoltban megvan a császár DNS-e. Ennél intimebb viszonyba nem is lehet kerülni vele” – hívta fel a figyelmet Jean-Pierre Osenat, az aukciósház alapítója.
Az árverésre kerülő tárgyak közül sok Longwood House-ból, Napóleon utolsó lakóhelyéről származik. A tételek között szerepel egy díszes tányér, amelyet a császár vacsorázás közben használt, egy kristályserleg és több ruhadarab.
A császár végletesen megszállottja volt a tisztaságnak, naponta háromszor-négyszer is megfürdött, havonta 20-30 liter kölnit is elhasznált, és örökösen cserélte az ingeit – mondta Jean-Pierre Osenat. Az aukciósház szerint ugyanis Napóleonnak rengeteg inge volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin
- Különutas politikája miatt romlott meg Tito viszonya Moszkvával
- Bunkerország apafigurája, akit minden bűne ellenére mélyen gyászolt népe
- Minden várakozást felülmúlt a Skála kezdeti sikere
- Gumibottal nyomták el a gyertyák lángját Pozsonyban
- Még rendőrök sem tudták megfékezni a tömeget a Corvin Áruház első megnyitóján
- Elrendelői sem tartották be a magyarországi szesztilalmat
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap