Móra Ferenc titkos szerelme nagy szerepet játszhatott halálában is
2021. május 29. 13:09 Kovács-Krassói Anikó – Medgyesi Konstantin – Vészits Andrea
Korábban
Kettős levelezés – titkolt vágyakozás
A szenvedélyes szerelem dacára egyikük sem lépett ki korábbi élethelyzetéből. Móra a férj, az apa, a nagyapa, a köztiszteletben álló szegedi polgár a családja körében maradt. Kalmár Ilona pedig augusztus 7-én férjhez ment Horváth Istvánhoz.
A fennmaradt Móra-hagyaték tanúsága szerint azonban a közöttük lévő szerelmi viszony az író élete végéig megmaradt. Ez idő alatt a személyes találkozásokon kívül kettős levelezést folytattak.
Egyrészt a baráti nexus révén „hivatalosan” levelezésben álltak egymással; ezek a levelek „Horváth Istvánnénak”, Budapest, Damjanich utca 42. címre íródtak. Ugyanis Móra időközben baráti kapcsolatba került a férjjel, így nem csupán neki, hanem feleségének is legitim módon írhatott.
A titkos levelezés ugyanakkor „Földváry Kica” kisasszonnyal történt post restante rendszerben (a levelet a feladó kérése alapján nem házhoz vitték, hanem a postán őrizték addig, amíg a címzett érte nem ment) érkeztek a Petőfi Sándor utcai főpostára.
Ezekből a személyes hangvételű, szenvedélyes írásokból elsősorban Móra érzelmeinek mélységéről tudhatunk meg többet, aki gyakran naplószerűen, naponta akár többször is, különböző napszakban, olykor kiegészítve korábbi gondolatait fogott tollat, és jegyezte le gondolatait.
Móra a meghitt érzésekkel telített szerelmes levelekben is gyakran utalt közéleti történésekre. A szerelemi szenvedély és a hétköznapok valósága akár egy mondaton belül is összeért.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.