Móra Ferenc titkos szerelme nagy szerepet játszhatott halálában is
2021. május 29. 13:09 Kovács-Krassói Anikó – Medgyesi Konstantin – Vészits Andrea
Korábban
Halálos szenvedély
Az írások arról tanúskodnak, hogy amikor Kalmár Ilona 1932 augusztusában férjhez ment Horváth Istvánhoz, az Móra számára közvetlen fizikai fájdalmat okozott. Megviselte a nászéjszakája gondolata, azon gyötrődött, hogy vajon mit csinál az ő „Kis Titjével” az a „másik” férfi, a férj.
A friss házasság ellenére az ifjú feleség nem lépett ki a szenvedélyes viszonyból. Az író mindennapjait ugyan megédesítette a különleges szerelem a fiatalasszonnyal, de ezzel párhuzamosan szenvedett, kínlódott attól, hogy az imádott nő nem csak az övé.
Kalmár Ilona és bátyja, Sándor Balatonföldváron 1932 nyarán
Nem ok nélküli az a feltételezés, amely szerint Móra ebbe a rendkívüli helyzetbe betegedett bele. Megtalálta azt, aki igazi társa lehetne, aki mellett kiteljesedhetne, megtapasztalta, milyen lehetne ez az élet, s aztán elveszítette.
Tény, 1933 őszén az orvosai már tudták, Mórának hasnyálmirigyrákja van – a dráma fájdalmas eleme az is, hogy ezt az információt a legendás íróval nem közölték. Állapota egyre rosszabbá vált, de ő abban a hiszemben élt: csak epeköve van, amiatt sárgult be.
Halála előtt néhány héttel Kalmár Ilona – hivatalosan a családi barát – szegedi otthonában még meglátogatta a súlyos beteg Mórát, aki 1934. február 8-án távozott az élők sorából.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.