Milliónyi áldozatot követelő döntetlen: a koreai háború
2023. június 25. 09:05 Múlt-kor
„Késő este Bonesteel és én visszavonultunk egy szomszédos szobába, és figyelmesen tanulmányoztuk a Koreai-félsziget térképét. Sietve és nagy nyomás alatt dolgozva egy igen fontos feladatot kellett megoldanunk: ki kellett jelölnünk az amerikai megszállási zónát. Sem Tic, sem én nem voltam Korea-szakértő, de nekünk úgy tűnt, hogy Szöulnak, a fővárosnak az amerikai szektorban kell lennie.” Így írta le Dean Rusk önéletrajzában a Koreai-félsziget megszállási zónainak igen spontánra sikeredett kijelölését, amelynek következményeként 73 éve, 1950. június 25-én kitört a koreai háború.
MacArthur tábornok figyeli Incshon ágyúzását a USS Mount McKinley fedélzetéről
Korábban
Rusk és Charles „Tic” Bonesteel ezredesek 1945 augusztusában, miután a Pentagon egyik irodájában rojtosra gyűrték a National Geographic magazin Korea-térképét, kínjukban a 38. szélességi fokot jelölték ki a szovjet és az amerikai megszállási övezetek határaként.
Rusk visszaemlékezései szerint – aki később John F. Kennedy elnök külügyminisztereként tevékenykedett – természetes földrajzi határvonalak híján kollégájával nem tudtak jobb határvonalat kitalálni. Legnagyobb meglepetésükre a szovjetek elfogadták a javaslatot.
A 38. szélességi fok azóta elválaszthatatlan Korea történelmétől, hiszen a két Korea közötti határ mind a mai napig ennek a közelében fut, és ezt a szélességi kört átlépve indította el Kim Ir Szen a hidegháború első fegyveres konfliktusát 1950. június 25-én.
A Koreai-félsziget 1910-ben vált a Japán Birodalom részéve. A japánok gyarmati státuszban tartották Koreát, amelyre élelmiszerraktárként és az olcsó munkaerő forrásaként tekintettek. A japán uralom egészen a második világháború végéig tartott Koreában, ezután viszont gyökeresen megváltozott a helyzet.
A szövetséges nagyhatalmak (az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és a Szovjetunió) vezetői 1945 nyarán a potsdami konferencián úgy döntöttek, hogy a Koreai-félszigetet kettéosztják és egy északi szovjet, illetve egy déli, amerikaiak által ellenőrzött megszállási övezetet hoznak létre.
A távlati cél egy közös koreai kormány felállítása és a félsziget egyesítése lett volna, de az egyre súlyosbodó hidegháborús ellentétek a két szuperhatalom között lehetettlenné tették ezeknek az elgondolásoknak a kivitelezését. Északon a Kim Ir Szen vezette kommunisták, míg délen a demokratikusnak ugyancsak cseppet sem mondható Li Szin Man kormánya gyakorolta a hatalmat.
ENSZ csapatok észak-koreai hadifoglyokat gyűjtenek össze Szöulban 1950 szeptemberében
Délen 1948 májusában választásokat tartottak, majd augusztusban kikiáltották a Koreai Köztársaságot. Erre válaszul szeptemberben északon megszületett a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, itt azonban nem tartottak népszavazást. A konfliktus a két Korea között ezzel nem zárult le, mert a félsziget megosztottságát egyik fél sem akarta hosszabb ideig fenntartani.
Kim Ir Szen hatásos lobbitevékenységet folytatott és megszerezte Sztálin, majd a kínai kommunista testvér, Mao Ce-tung hozzájárulását is a déli területek lerohanásához. Sztálinnak kedvezett a konfliktus, mert úgy gondolkodott, hogy a kialakuló háború miatt az USA figyelme Európáról Ázsiára terelődik majd át.
A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság hadserege 1950. június 25-én lépte át a 38. szélességi fokot. Az északiak mind a fegyverzet, mind a létszám tekintetében fölényben voltak, az USA ugyanis a délieket nem támogatta fegyverrel, az ottani haderő leginkább rendfenntartási feladatok ellátására volt hivatott. Az észak-koreai T–34-es tankok június 29-én már a déliek fővárosában, Szöulban vonultak, és szeptemberre csupán a félsziget délkeleti része maradt a déliek irányítása alatt.
Az Egyesült Államok az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé vitte a koreai ügyet, hogy ott szavazással döntsenek az agresszor büntetéséről. Az amerikai elnök Truman csatát nyert, mert a BT tagjai – nevezetesen az USA, Nagy-Britannia, Franciaország, és a kommunista Kínával szemben álló, ám Kína hivatalos képviselőjeként elismert Tajvan – igennel szavaztak az agresszió megállítására.
A kommunisták vezette Kínát az ENSZ ekkor még nem vette fel a tagjai közé, emiatt a szovjetek bojkottálták a szavazást. Ez óriási hiba volt, mert így az amerikaiak zöld utat kaptak Kim Ir Szen megregulázására. Vezetésükkel hamarosan előállt a 16 ország katonaságát magába foglaló haderő, amelynek 90 százalékát így is az amerikaiak alkották.
Az amerikai Douglas MacArthur tábornok vezette ENSZ-erők szeptemberben szálltak partra az Incshoni-félszigetnél és hamarosan visszafoglalták Szöult, sőt októberben már a kínai határ közelébe jutottak. Mao Ce-tung ekkor indította el 300 ezer fős „önkéntes” haderejét, visszaszorítva az ENSZ-erőket a félsziget belső területeire. Pár hónap elteltével a háborús felek ugyanott álltak, ahol a háború kezdetén, 1951 áprilisára a 38. szélességi fok mentén állóháború alakult ki.
Az elhúzódó konfliktus megosztotta az amerikai vezetést. Douglas MacArthur az USA haderejének maximális kihasználását szorgalmazta Koreában, így az Európában állomásozó amerikai erőkre is igényt tartott, sőt, szorgalmazta az atomfegyverek bevetését is.
A háború emberi pillanata
Ezzel szemben Truman elnök és tanácsadói úgy gondolkodtak, hogy ezzel a lépéssel a háború Kínára is kiterjedhet, ami egy hosszú konfliktusba kényszerítheti az USA-t Ázsiában, és az amerikaiak európai jelenlétének gyengüléséhez is vezethet. Truman úgy döntött, megálljt parancsol az amerikai gőzhengernek, és leváltotta a „hiperaktív” MacArthurt.
A koreai háború, amelyet 1953. július 27-én a Panmindzsonban megkötött fegyverszüneti egyezménnyel zártak le, tulajdonképpen döntetlennel végződött. A fegyverszünetet viszont nem követte békemegállapodás, így a konfliktus hivatalosan a mai napig is tart. A fegyverszünet értelmében a 38. szélességi fok mentén egy 4 kilométer széles, 250 kilométer hosszú demilitarizált övezetet hoztak létre. Bár az USA megvédte szövetségesét, döntő győzelmet nem tudott kicsikarni.
A konfliktus, amelyet a harmadik világháború főpróbájaként emlegettek, mérhetetlen pusztítást végzett Koreában. Dean Rusk szerint, aki 1951-ben már amerikai külügyminiszter-helyettesként funkcionált, az országban „már nem volt mit bombázni”.
Korea 30 milliós lakosságából 3-4 millió ember halt meg a háború következtében. Az amerikaiak 33 ezer, a dél-koreaiak 137 ezer, az észak-koreaiak 215 ezer, míg a kínaiak közel 400 ezer katonát vesztettek. A kínai halottak között volt Mao Ce-tung legidősebb fia, Mao An-jing is.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Olümpiasz sem tudta megakadályozni fia, Nagy Sándor dinasztiájának bukását 09:06
- Inspiráló nőknek is otthont adott a tiszadobi Andrássy-kastély 09:05
- Egyetlen hete maradt, hogy a forradalom hősévé váljon Gérecz Attila tegnap
- Alattvalói joviális öregúrként és zsarnokként egyaránt tekintettek Ferenc Józsefre tegnap
- Elkezdődött a nevezés a Kecskeméti Animációs Fesztiválra tegnap
- Nyugdíjba vonulás után is rendkívül népszerű maradt Both Béla tegnap
- Csaknem húsz évet kellett várni az Erzsébet híd újjáépítésére tegnap
- VIII. Henrik egyházszakadási törekvéseiért kis híján I. Jakab bűnhődött 2024.11.20.
