Miért fordult vissza Hannibál Róma kapujából?
2023. november 1. 14:20 Múlt-kor
Korábban
Lótetemekből vetett ágyak
A háborúról tudósító két fő forrás az i. e. 2. században élt görög történetíró, Polübiosz Történelem (Historíai) című munkája, valamint az i. e. 1. és i. sz. 1. század fordulójának évtizedeiben alkotó Livius Város alapításától (Ab urbe condita) című műve.
Polübiosz szerint Hannibál kora tavasszal hagyta el Bononiát, ekkor azonban serege – amelyhez télen ismét több ezer gall harcos csatlakozott, így immár mintegy 50–60 ezer főt számlált – egy újabb komoly akadállyal találta szemben magát. Egy, az Arno folyó által elárasztott széles lápon kellett átkelniük.
Hannibál katonái a rómaiakkal küzdenek
A katonáknak sokszor egészen a fejükig kellett elmerülni a mocsárban, így nem csoda, hogy sokan nem is érték el a túlpartot. Az átkelés során Hannibál és szövetségesei seregének számos katonája odaveszett, de a lovak és az öszvérek is tömegével pusztultak el.
A pun hadvezér így kénytelen volt az etruriai lakosok öszvéreit elkobozni, hogy továbbhaladhasson célja felé, lovassága létszáma azonban – mivel lóból csak kevés állt a lakosság rendelkezésére – jelentősen megcsappant.
A nagy számban elhullott állatok azonban amellett, hogy logisztikai szempontból is nehéz helyzetbe hozták a karthágóiakat, más aspektusból is problémát jelentettek a sereg számára.
Az elpusztult állatok tetemeit ugyanis a katonák halomba rakták, hogy azokon pihenjenek meg.
Bár elképzelhető, hogy a feltöltődést remekül szolgálta a ló- és öszvértetem halomból vetett bizarr ágy, volt egy káros mellékhatása is: számos katona ugyanis megbetegedett, és maga Hannibál sem úszta meg. A pun vezető egy kötőhártya-gyulladás következtében az egyik szemére megvakult.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt 19:05
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat 18:05
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas 16:05
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet 14:30
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert 11:20
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk 08:20
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója tegnap
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi tegnap