Máig rejtély, valóban a két vadnyugati pisztolyhőssel végeztek-e a bolíviai hatóságok 1909-ben
2022. június 8. 16:19 Múlt-kor
Korábban
Teóriák a túlélésről
Éppen azért, mert a hivatalos szervek nem erősítették meg azt, hogy Butch Cassidy és a Sundance kölyök halt meg, szinte azonnal szárnyra kaptak a hírek, amelyek szerint valójában mindketten életben vannak, és új személyiséget felvéve bújnak meg a hatóságok elől.
A Pinkertonok például soha nem állították le a keresésüket, 1921-ben Wiliam Pinkerton azt állította, hogy a Sundance kölyök egy perui börtönben raboskodik, ahová egy bankrablást követően került. Egyesek szerint ezt megelőzően Párizsban egy műtéten vett részt, amelynek során az arcát megváltoztatták.
2012-ben egy William T. Phillips nevű illetőről állította egy író, hogy ő volt Butch Cassidy, mivel hátrahagyott egy kéziratot, amelyben olyan részleteket is felsorol, amelyeket csak szemtanú jegyezhetett meg. Később azonban kiderült, hogy Phillips valójában Cassidy egyik alkalmi bűntársa volt, ezért ismerhetett meglepő részleteket.
A Pinkerton magánnyomozó-ügynökség körözési plakátja a Vad Bandáról
Josie Bassett egy 1960-as interjúban azt állította, hogy Cassidy meglátogatta őt az 1920-as években, miután visszatért Amerikába. Butch Cassidy húga, Lula Parker Betenson is azt állította, hogy a bátyja visszatért az Egyesült Államokba.
Az 1920-as években felkereste a családját a Utahban lévő Circleville-ben, ahol Lula bátyjai mint Butch Cassidyt mutatták be neki. A vele készült interjú szerint Cassidy 1937-ben halt meg, de a családjától távol temették el.
A Sundance kölyök túléléséről is felrepültek a pletykák, egy William Henry Long nevű férfi a Utah állambeli Duchesnéből azt állította, hogy ő az. Ám amikor DNS-mintát vettek a maradványaiból, és azt összevetették a Sundance kölyök rokonaitól vett mintákkal, azok nem mutattak egyezést.
Kétségtelen, hogy a bolíviai hatóságok álláspontja nagyban megkönnyítette a túlélésben hívők dolgát, ráadásul a két bűnözőnek alapos oka volt arra, hogy ha valóban nem ők haltak meg, akkor az így támadt lehetőséget kihasználva meghúzódjanak.
Mindenesetre a haláluk körüli rejtély hozzájárult ahhoz, hogy utóbb számos könyv, valamint egy nagy sikerű, kultikussá vált film is foglalkozzon az életükkel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró 16:05
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap