Lopott, fej nélküli római császárszobrot foglaltak le Clevelandben
2023. szeptember 4. 12:26 MTI
Marcus Aurelius római császár fej nélküli egészalakos bronzszobrát foglalták le egy clevelandi múzeumban az amerikai hatóságok, amelyek Törökországból lopott és az Egyesült Államokba csempészett műkincsek után nyomoztak.
A fej nélküli császárszobor
A Clevelandi Művészeti Múzeum 1986-ban vásárolta meg a szobrot, és azóta ókori római gyűjteményének az ékessége. Egy manhattani bíróság augusztus 14-én rendelte el az alkotás lefoglalását.
Az amerikai hatóságok egy műkincscsempész-hálózat utáni nyomozás során jutottak el a szoborhoz. A bűnözők többek között a Törökország délnyugati részén fekvő Bubonból – az egykori Lükiából – lopott műkincseket szállítottak Manhattanen keresztül – közölte Alvin Bragg, a manhattani kerületi ügyészség szóvivője, de további részleteket nem osztott meg.
Az 1,9 méter magas bronzszobor i. sz. 180 és 200 között készült, értéke az ügyészi hivatal szerint mintegy 20 millió dollár (7 milliárd forint).
Egy clevelandi szakfolyóirat arról számolt be, hogy a szobrot már több mint két hónapja eltávolították a múzeum kiállításáról, és az intézmény honlapján a műalkotás címét is megváltoztatták.
Korábban a cím Marcus Aureliusra utalt, most viszont Drapériába öltözött férfialaknak nevezik.
Törökország már 2012-ben benyújtotta igényét a szoborra, további csaknem kéttucatnyi más műkinccsel együtt, amelyeket Bubonból és egyéb helyszínekről loptak el, és a clevelandi múzeum gyűjteményében szerepeltek.
Todd Mesek, a múzeum szóvivője csütörtökön közölte, hogy a múzeum mindaddig nem nyilatkozik a Marcus Aurelius szoborral kapcsolatban, míg a nyomozás folyamatban van.
Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a múzeum nagyon komolyan veszi a műkincsek származásának tisztázását.
A manhattani kerületi ügyészség az elmúlt években több száz Törökországból, Görögországból, Izraelből, Olaszországból és máshonnan származó, lopott műkincs hazatelepítésében vett részt.
Marcus Aurelius 161–180 között uralkodott, és neve sztoikus filozófusként is fennmaradt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Magyarországi pápalátogatások
- Prédikálás miatt jelentette fel Husz Jánost az érsek
- A „Hit védelmezője”, VIII. Henrik még Lutherrel is szembeszállt
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- Másodjára szőrcsuha helyett páncélban zarándokolt IV. Henrik a pápához
- Gátlástalan eszközökkel gyűrték le Itáliát a semmitől vissza nem riadó Borgiák
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.