Különleges jubileumi kiállítással ünnepli negyed évezredes fennállását a BÁV
2023. október 19. 11:20 MTI
250 éves a BÁV címmel nyílt jubileumi kiállítás a BÁV Zrt 250. születésnapja alkalmából csütörtökön Budapesten, a BÁV Art Aukciósház és Galériában.
Erzsébet (Lenin) körút 23. (Fortepan / UVATERV)
Korábban
A kiállításon 250 különleges műtárgy, festmény, ékszer és bútor látható, amelyek az 1773-ban alapított cég, valamint Magyarország múltjából és jelenéből mutatnak meg egy-egy fontos értéket.
Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke köszöntőjében felidézte, hogy a BÁV tevékenységét alapvetően a kézizálogüzlet és a műkereskedelem határozza meg. Mindkettő fejlődését és változását csak történelmi keretek között lehet és szabad vizsgálni – tette hozzá.
Emlékeztett arra, hogy a hitelezés, azon belül a biztosítékadás, a zálogtárgy fejében történő kölcsönnyújtás jóformán egyidős az emberiséggel és sok évezreddel megelőzi a pénzgazdálkodás kialakulását.
A Bizományi jogelődje 250 évvel ezelőtti megalapítása és működése során több olyan alapelvet fektetett le, amelyek a mai napig meghatározzák a társaság működését – jegyezte meg.
Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium államtitkára felidézte, hogy 1773-ban Mária Terézia indította útjára a Bizományi jogelődjét. Mint mondta, a BÁV mai napig prosperáló cég.
A jogutód immár nemcsak pénzügyi szolgáltatóként van jelen, hanem a hazai műtárgykereskedelem megkerülhetetlen szereplője, azt tartják, hogy az arany legjobb ismerője, a polgári műgyűjtés, a kulturális értékmentés egyik leglelkesebb képviselője – fogalmazott az államtitkár.
Nagy Elek, a BÁV igazgatóságának elnöke a megnyitón kiemelte: sehol máshol, csak ebben az üzletágban, csak a BÁV-nál található meg a pénzügy és a művészet különleges összefonódása.
Mint elmondta, a kiállításra a Magyar Nemzeti Múzeum, a Szépművészeti Múzeum, az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és a Hadtörténeti Múzeum adott kölcsön olyan műtárgyakat, amelyek a BÁV Zrt.-n keresztül kerültek gyűjteményeikbe.
L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója kiemelte, hogy a múzeum, amelyet egy évszázados kapcsolat köt össze a BÁV-val, 113 műtárgyat – majdnem a kiállított tárgyak felét – kölcsönözte a jubileumi kiállításra. Komoly kvalitású, csúcsdarabokat hoztak el az Eötvös-gyűjteményből, az üvegkerámia-gyűjteményből, az óragyűjteményből, a fegyvergyűjtemény és az éremtárból.
A tárlat egyik kiemelt ékessége a koronázási palást egy darabja, amelyet egy BÁV-aukción vásárolt meg a Nemzeti Múzeum – emelték ki a kiállításról kiadott közleményben.
A közlemény szerint a BÁV Zrt. tevékenységét egyszerre jellemzi az antik és a modern, a hagyományőrzés és a megújulás. A mai napig fontos szerepet tölt be a cég életében a képzőművészek támogatása, a műtárgyak védelme, és Magyarország egyik legrégebbi jogfolytonos cégeként a magángyűjtők és a múzeumok közötti összekötő szerepe. Ennek köszönhetően az elmúlt 100 évben mintegy 3000 műtárgy került magángyűjtőktől múzeumi tulajdonba.
A rendhagyó tárlat csütörtöktől november 12-ig tekinthető meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája tegnap
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 2024.05.06.