Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
2024. augusztus 25. 09:50 Kulcsár Ádám
Korábban
Hitler mesevilága
Hitler művészetszeretete köztudott, az viszont csak az utóbbi években vált ismertté, hogy a Führer előszeretettel rajzolgatott mesefigurákat.
Jóval hatalomra jutása előtt Bécsről készített rajzokat próbált rásózni a turistákra, hogy így keresse meg napi betevőjét, és kétszer is elutasították, amikor az osztrák főváros Szépművészeti Akadémiájára jelentkezett.
Nagy rajongója volt a hollywoodi filmeknek is, amelyeket magánmozijában tekintett meg; egyik kedvence – amelyről azt állította, hogy minden idők legnagyobb filmje – egy német tündérmese adaptációja, Walt Disney Hófehérke című alkotása volt.
2008-ban röppent fel az a hír, hogy ezt a két passzióját esetleg ötvözhette is: egy norvég művészeti galéria tulajdonosa rálelt egy Hitlernek tulajdonított, képregényfigurákat (A hét törpe, Pinokkió) ábrázoló rajzra.
A Disney iránt érzett hitleri rajongás szűkebb környezetében ismert volt, Joseph Goebbels például Mickey Mouse-os kellékeket adott át főnökének, ami – írja naplójában Goebbels – igen jólesett Hitlernek.
A Führer egyébként nagy állatbarát hírében állt, kanárikat tartott, és különösen ragaszkodott Blondihoz, az 1941-ben ajándékba kapott német juhászkutyájához, neki azt is megengedte, hogy a hálószobájában aludjon.
Hitler odavolt a klasszikus zenéért, elsősorban Wagnert favorizálta, de Beethoven és Bruckner muzsikáját is gyakran hallgatta. Emellett Sztálinhoz hasonlóan igen sokat olvasott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap