Klasszikus és kortárs műtárgyakkal várja a látogatókat a Füred Art Week
2024. július 24. 13:20 MTI
Rippl-Rónai József Fürdő nők című aktképe, valamint Márffy Ödön és Vaszary János egy-egy remekműve is látható lesz a pénteken kezdődő Füred Art Weeken, amelyen neves aukciósházak és galériák mutatják be klasszikus műtárgyaikat a balatonfüredi kongresszusi központban.
Osgyányi Sára: „Borival a kikötő mellett úsztunk...” című képe (Kép forrása: Facebook / Füred Art Week)
Korábban
A vasárnapig tartó első Füred Art Weeken művészeti szenzációkkal, több tíz-, illetve százmillió forint értékű alkotásokkal is találkozhatnak a műkedvelők, klasszikus és kortárs műtárgyak között festményeket szobrokat, bútorokat, szőnyegeket és ékszereket mutatnak be – tájékoztatták a szervezők az MTI-t kedden.
A Nemes Galéria Vaszary János 1928-ban készült Lovaglás a Lidón című képével érkezik a seregszemlére.
A festményen megjelenő plázson élénk színű ruhában sétáló nők, lovasok és napernyős kocsi látszódnak, fény, mozgás, derű hatja át az értékes képet – írták.
Szintén a Nemes Galéria mutatja be Márffy Ödön Lovasok a vízparton című festményét, amelyen a nyugalmat árasztó vízparti táj állandósága, illetve a ruhátlan lovasok és élettel teli lovaik dinamizmusa szimultán jelenik meg – közölték.
A Pintér Aukciósház az egyik legértékesebb magyar festő, Rippl-Rónai József 1910-es Fürdő nők című aktfestményével lesz jelen az seregszemlén.
A festmény a művész „kukoricás” korszakának egyik jellegzetes és egyedi alkotása.
Rippl-Rónai előszeretettel örökítette meg kaposvári kertjében ruhátlan modelljeit – olvasható a tájékoztatóban.
A Füredi Art Weeken neves galériák és aukciósházak klasszikus és kortárs műtárgyai mellett artdisco és tárlatvezetés is várja a közönséget.
A kiállító galériák között van az acb Galéria, a BÁV ART, a Bernabo Art Furniture, az Equilor Fine Art, a Horizont Galéria, a LUMAS galéria, a NACO Galéria, a Nemes Galéria, a Neo Deco Galéria, a Neves Kor-Társ Galéria, az Opera Antikvitás, a Passage Galéria, a Pintér Aukciósház, a ProArt Frame, Random Art Galéria, a Zsdrál Galéria, valamint a WOP Galéria – áll a közleményben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Súlyosan károsította a kilélegzett szén-dioxid és a mesterséges világítás a lascaux-i barlangrajzokat
- Ragadozó állatok által elejtett prédák maradványaival táplálkozhatott Samu
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt 19:05
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat 18:05
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas 16:05
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet 14:30
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert 11:20
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk 08:20
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója tegnap
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi tegnap