Inkább fizetett feleségének IV. György angol király, mint hogy együtt éljenek
2018. szeptember 4. 14:11 Múlt-kor
Korábban
Szerencsétlen párosítás
A tragédia azonban évtizedekkel korábban kezdődött, az 1790-es években, amikor György hercegnek nem volt más választása, mint elvenni egy hercegnőt: hatalmas adósságot halmozott fel extravagáns életmódjával, édesapja pedig nem volt hajlandó segíteni rajta. György később még koronahercegként 1811-től kormányzóként szolgált édesapja, III. György labilis mentális állapota miatt, azonban csak annak 1820-as halála után léphetett maga is a trónra. Ekkoriban azonban III. György még cselekvőképes volt, és igencsak rossz szemmel nézett fia életvitelére. Egy kortárs szerint a király fiának címzett levelei „nélkülözték a szülői jóság és szeretet bármilyen formáját”.
A helyzeten tovább rontott, hogy György herceg 23 éves korában, 1785-ben titokban törvényellenes házasságra lépett. Vadul szerelmes volt hitvesébe, a közrendű, katolikus özvegy Maria Fitzherbertbe. A házasság törvényessége több sebből is vérzett (elsősorban amiatt, hogy a herceg nem kérte ki az uralkodó, azaz édesapja engedélyét), ráadásul a katolikus nőtől született esetleges gyermekek nem örökölhették volna a trónt. György herceg ennek ellenére viszonylag nyíltan együtt élt Fitzherberttel több éven keresztül.
A herceg adósságai tovább növekedtek, III. György pedig hajthatatlan volt: miért segítse anyagilag család nélküli fiát? A Fitzherberttel való együttélést megunt György herceg végül beleegyezett abba, hogy elveszi az édesapja által kiszemelt hercegnőt: a király nővére, Ágosta hercegnő lányát (azaz saját unokatestvérét), Karolinát. III. György nem titkolta, hogy unokahúgát jobban kedveli, mint saját fiát, utóbbit azonban ezután támogatta anyagilag.
Már a kezdetektől látható volt több intő jel, hogy a párosítás nem a legideálisabb: György herceg minden hibája ellenére (egy udvarbeli szavaival „a mohóság, a részegesség, és a szerencsejáték”) jó ízlésű ember hírében állt. Művészeket támogatott, maga is tehetséges énekes volt, továbbá az építészeti újítások pártfogója és a legújabb divatok követője volt. Karolina ezzel szemben nem volt igazán művelt, emellett izgága, bőbeszédű, és rosszul öltözött volt. III. György egyik életrajzírója úgy számol be róla, „a híresztelések szerint tisztátalan és rendkívül indiszkrét, és tagadhatatlanul nem volt egy szépség.” Más korabeli megfigyelők szerint Karolina jóindulatú és barátságos volt, és nyugodt, jó feleséggé vált volna, ha a szóban forgó férfi kedves lett volna. Karolina azonban nem ilyen férjet kapott.
A pár három nappal esküvőjük előtt találkozott első ízben. György átölelte Karolinát, majd egy sarokba vonult és brandyt kért. Karolinát a maga részéről meglepte a herceg külseje és modora, és így szólt: „Uramisten! Mindig így viselkedik a herceg? Úgy gondolom, igen kövér, és egyáltalán nem hasonlít a portréjára.”
A párnak azonban nem volt választása, így 1795. április 8-án összeházasodtak. György olyan sokat ivott, hogy nászéjszakája nagy részét eszméletlenül töltötte a padlón. Ha hihetünk a korabeli híreszteléseknek, a herceg és felesége házasságuk első hetében háromszor bújtak együtt ágyba, majd többé soha. Karolina azonban teherbe esett, és kilenc hónappal az esküvő után megszületett Sarolta hercegnő (aki tragikus módon 21 éves korában szülési komplikációk következtében meghalt).
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap