Így próbálták hazacsalni Kádárék az 1956-os menekülteket

Magyar menekültek Svájc területén az 1956-os forradalom idején (Kép forrása:Fortepan / ETH Zürich)

Palasik Mária „A hazatért személyek nagy része megtévedt ember…” A magyar állambiztonsági szervek szerepe az 1956-os emigráció hazatelepítésében című tanulmánya a Betekintő folyóirat 2020/4. számában jelent meg, és az alábbi linkre kattintva teljes egészében olvasható.

Valószínűleg ennek a következménye az a Pőcze Tibor rendőr vezérőrnagy, belügyminiszter-helyettes által 1956. november 28-án kibocsátott titkos utasítás, amely elsőként foglalkozott a forradalom napjaiban és a leverését követően elmenekültek hazatelepülésének lebonyolításával. Történt mindez akkor, amikor a menekülők tömegei javában Nyugatra tartottak, és nem visszafelé jöttek.

Magyar menekülteket fogadó állomás Ausztriában, 1956 (Kép forrása: Fortepan / Kleyer Éva)

Az utasítás szerint az Országos Rendőrkapitányságnak hazatelepítési központokat kellett felállítani a nyugati határszakasz három városában, Győrött, Szombathelyen és Zalaegerszegen, hogy az Ausztriába távozott és onnan önként hazatérő, illetve az osztrák határ közelében határátlépési szándékkal tartózkodó embereket összegyűjtsék, gondozásba vegyék, megvizsgálják az előéletüket, tisztázzák a határátlépési szándékuk körülményeit, és biztosítsák lakóhelyükre történő visszajutásukat.

A szökött elítélteket és a „súlyos ellenforradalmi bűncselekményt elkövetőket” az illetékes megyei ügyészségnek kellett átadni. A központ munkatársainak 48 óra állt rendelkezésre, hogy ezt a szűrést elvégezzék. Az utasítás a központok felépítését nem szabályozta, azt viszont elrendelte, hogy a parancsnok állandó kapcsolatot tartson a megyei rendőrkapitányság vezetőjével, továbbá az illetékes szovjet katonai alakulat parancsnokával, valamint az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) IV., azaz belsőreakció-elhárító osztályával.

A hazatelepítési központok a hazatérőkről, illetve a határsávban elfogott személyekről rendszeresen jelentést készítettek, amelyet az ORFK Központi ügyelete kapott meg. 1956. december 29-én az ORFK vezetése „távmondatban” utasította a központokat, hogy 1957. január 1-jén adjanak összefoglaló jelentést működésükről. A szombathelyi központ jelentése szerint 1956. november 29. és december 31. között 103 fő „beáramlót” regisztráltak, közülük 94 férfit, 9 nőt és 10 fiatalkorút. Ugyanekkor elfogtak 2 627 fő „kiáramlót”, ebből 1 880 férfit, 747 nőt és 521 fiatalkorút. Az ügyészségnek vagy az országos börtönnek 56 főt adtak át. A győri Hazatelepítő Központ összefoglalója szerint 1956. november 27. és december 31. között „bevándorlók” száma 372 fő volt, ugyanekkor 6584 személyt vettek „gondozásba”, akik kifelé tartottak az országból.

Közülük 2975 férfi, 1769 nő, 900 fiatalkorú, 940 pedig gyermek volt. A zalaegerszegi központ 1956. év végi összesítő jelentése nem került elő, de az adatokból így is látszik, hogy a központoknak elsősorban a határt kifelé illegálisan átlépni szándékozókkal volt több dolga és nem a hazatérőkkel. Az is nyilvánvaló, hogy a győri központ volt a legaktívabb, a szombathelyit és a zalaegerszegit 1957 elején meg is szüntették. Az utóbbi vezetője, Borbiró László rendőr alezredes maga tett javaslatot a központ felszámolására 1956 decemberében: „Kérek utasítást arra vonatkozólag, hogy amennyiben 20-ig a napi forgalom átlaga a 30-40 főt nem haladja meg, a központot felszámolhassam, és a teendőket a megyei rendőrkapitányság igazgatásrendészeti teendőit ellátó egységének adhassam át.”

A menekülteket hazatérésre ösztönző első átfogóbb szabályozás az 1956. december elején kibocsátott 1956. évi 27. számú törvényerejű rendelet volt, amely 1957. március 31-ig tette lehetővé azoknak a közkegyelemben részesítését, akik 1956. október 23. és 1956. november 29. között hagyták el az országot, egyúttal azzal az ígérettel kecsegtetett, hogy a tiltott határátlépés bűntette miatt a visszatérők ellen nem fognak eljárást kezdeményezni. 

A hazatérési kérelem hivatalos nyomtatványát az adott külképviseleten lehetett beszerezni és személyesen benyújtani vagy postán oda visszaküldeni. Ez mindössze egyoldalnyi terjedelmű volt, és a kérelmezőnek 3 darab fényképet kellett hozzá csatolni. Az a személy, aki a rendelet alapján kérte hazatérése engedélyezését, ingóságait vámmentesen hozhatta be az országba.

Magyar menekültek vonata érkezik meg Svájcba, 1956 (Kép forrása: Fortepan / ETH Zürich)

Tatai József rendőr őrnagy, az Útlevél Osztály vezetője 1957. június 25-én jelentést készített feljebbvalói számára a Hazahozatali Bizottság megalakulásának körülményeiről és addigi tevékenységéről. Eszerint a bizottság 1957. május 2-án jött létre, ám a munkát csak május közepén kezdte meg, mivel nem állt rendelkezésre elegendő munkatárs és megfelelő helyiség. Tatai beszámolt arról, hogy a kérelmezőkről környezettanulmányt készítenek, amiben Dobróka János rendőr alezredes és osztálya segíti a munkájukat. Ez azt jelenti, hogy Dobróka a II/9., vagyis a Környezettanulmányozó és Figyelő Osztály vezetőjeként az osztályával együtt bekapcsolódott a hazatelepülők szűrésébe.

Tatai beszámolója szerint a gyakorlatban a hazatelepítés folyamata úgy működött, hogy a belügyminiszter és a külügyminiszter közös utasítását megküldték a diplomáciai testületeknek, akik hozzá is fogtak az információ terjesztéséhez a hazatérés lehetőségéről, az érdekeltekhez eljuttatták a kérelmet tartalmazó nyomtatványt, a kitöltött kérelmeket fogadták, viszont azokat nem tudták továbbítani a BM Útlevél Osztálynak, mert ott a munka előfeltételei hiányoztak. Ezért a Külügyminisztériumban gyűjtötték össze a követségekről beérkezett kérelmeket, majd a külügy küldte meg a bm-nek, ahol viszont a jogszabályban megadott kéthetes határidőt nem tudták tartani.

Tatai József rendőr őrnagy jelentésében megjegyezte, hogy a feltorlódott ügyek miatt 3-4 hétre van szükségük egy-egy eset elintézésére. Tatai szóvá tette, hátráltatja a munkát, hogy a kérelmek nincsenek kellően kitöltve, és a kérelmezők között olyan személyek is akadnak, akik sosem éltek Magyarországon. Ezzel együtt a bizottsághoz működésének első három hetében 450 kérelem érkezett, ebből 197-et megtárgyaltak, 150-et engedélyeztek, 47 személy kérelmét pedig nem fogadták el. Viszont 177 személy részére listán engedélyezték a hazatérést; példaként azt a 23 főt említette, akiket a török kormány azért toloncolt át Bulgáriába, mert hazatérési engedélyért folyamodtak.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek

• A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
• A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
• Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
• Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
• Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
• A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
• Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
• Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
• Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?