Hiába hárította a felelősséget, Adolf Eichmannt is utolérte az áldozatok bosszúja
2022. május 11. 14:50 Múlt-kor
Korábban
Eltűnés és felbukkanás
Csak 1944. december 24-én, nem sokkal a szovjet ostromgyűrű bezárulta előtt hagyta el Budapestet. Innen Berlinbe ment, és elrendelte az irodája alá tartozó iratok megsemmisítését. A háború vége Ausztriában érte, ahol biztonságban húzódott meg családjával.
A térségbe érkező amerikai csapatok őrizetbe vették, azonban egy ideig hamis papírokkal sikerült elkendőznie előlük valódi kilétét, majd megszökött a fogságból. Újabb hamis iratokkal előbb egy erdészetnél szerzett állást, majd telket is bérelt Alsó-Szászországban, ahol 1950-ig élt.
Eichmann 1948-ban kezdte meg argentin kivándorlásának előkészítését Alois Hudal osztrák katolikus püspök segítségével. 1950-ben megszerezte az utolsó engedélyeket is, a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alatt, Ricardo Klement néven jutott el a dél-amerikai országba.
Eleinte az északi Tucumán tartományban dolgozott, majd miután 1952-ben családját is sikerült kijuttatnia, együtt Buenos Airesbe költöztek. Több alacsony jövedelmű állás után a Mercedes-Benz helyi képviseleténél helyezkedett el, ahol idővel saját irodát vezetett.
Családjával saját házat épített, és jómódban éltek, a szintén náci emigráns Willem Sassen interjúsorozatot is készített vele, amelyet életrajzként kívántak később kiadni.
A tárgyalás bírái
A holokauszt számos túlélője szentelte életét Eichmann és más bűnösök felkutatásának a háború után. Közülük elsőként Simon Wiesenthal értesült arról, hogy Eichmannt Buenos Airesben látták, ennél több információ azonban jó ideig nem állt rendelkezésre.
Egy 1938-ban kivándorolt zsidó származású német férfi, Lothar Hermann szolgáltatta végül a kulcsfontosságú információt. Lánya, Sylvia egy Klaus Eichmannként bemutatkozó férfival kezdett el randevúzni, aki dicsekedett édesapja náci múltjával.
Hermann értesítette a nyugat-németországi Hessen tartományi ügyészét, Fritz Bauert, majd megbízta lányát azzal, derítsen ki többet partnere apjáról.
A család lakásán Sylvia Hermann-nak maga Eichmann nyitott ajtót, aki Klaus nagybátyjaként mutatkozott be, a fiú azonban édesapjának szólította. Bauer az izraeli titkosszolgálat, a Moszad igazgatójának, Isszer Harelnek adta tovább értesüléseit, a szervezet innentől nyomozott aktívan Eichmann után Argentínában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap