Hét zsarnok kivégzése
2020. június 9. 11:39 Múlt-kor
Korábban
Egy véres pince pokla
Amikor az orosz polgárháborúban a II. Miklóshoz hű seregek 50 kilométerre megközelítették Jekatyerinburgot – ahol a cári családot őrizték –, a bolsevikok úgy döntöttek, hogy a famíliát és mindazon szolgákat, akik velük maradtak, ki kell végezni.
Ezzel 11 embert ítéltek halálra: a cárt, a cárnét, Alekszej koronaherceget, a négy, 17 és 22 év közötti hercegnőt, az udvari orvost, a szakácsot, egy írnokot és a cselédlányt.
Jákob Jurovszkij, a cári épület mindössze két hete kinevezett parancsnoka – foglalkozását tekintve órásmester – még tapasztalatlan volt a kivégzések terén.
Mivel a likvidálásnak titokban kellett lezajlania, legalkalmasabb helyszínnek a ház pincéje tűnt.
1918. július 17-én hajnalban a parancsnok lekísértette a mit sem sejtő családot az alagsorba, és beterelték őket egy 7x8 méteres helyiségbe. Ezután az ajtóban fegyveres férfiak jelentek meg, akik két sorba rendeződtek, az elülsők fél térdre ereszkedtek.
Miután felolvasták a rögtönzött halálos ítéletet, a cár értetlenkedni kezdett, felesége és leányai keresztet vetettek, a trónörökös pedig kővé dermedt a félelemtől. Az első kósza lövést többtucatnyi követte.
A rosszul megszervezett likvidálás vérfürdővé fajult, tíz rettenetesen hosszú percen át tartott. A szoba megtelt füsttel, a golyók visszapattantak a falakról, a padló vérben úszott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.