Hét híres történelmi személy, aki megérte a századik születésnapját
2017. március 18. 09:07
Korábban
Az első Nobel-díjas, aki megérte a százéves kort
Rita Levi-Montalcini 1909-ben született Torinóban egy szefárd zsidó család gyermekeként. Fiatal korában író szeretett volna lenni, végül azonban az orvosi pálya mellett döntött, miután egy közeli barátjával gyomorrák végzett. A torinói orvosi egyetemen folytatott tanulmányokat, ahol fokozatosan az idegrendszeri kutatások és a neurobiológia felé fordult. A diplomaszerzést követően az egyetemen maradt, ahol kutatói asszisztensként dolgozott, de 1938-ban elvesztette állását, miután Mussolini rendelete a zsidók egyetemi szférából való kitiltásáról törvényerőre emelkedett. A háborús évei alatt a saját hálószobájában állította fel laboratóriumát, ahol csirke embriókon kísérletezett.
A háborút követően egy ösztöndíjjal az Egyesült Államokba került, ahol harminc éven keresztül folytatott idegrendszeri kutatásokat. Az idegrendszerek növekedési faktoraiban tett felfedezéseiért 1986-ban kollégájával, az amerikai Stanely Cohennel megosztva Nobel-díjban is részesült. 2001-ben, 92 éves korában az olasz köztársasági elnök a szenátus örökös tagjának nevezte ki, amely megbízatását idős kora ellenére is aktívan teljesítette. Rendszeresen felszólalt a törvényhozás ülésein és a 2007-es kormányválság idején az ő szavazata is döntő volt abban, hogy Romano Prodi kormánya hivatalban maradhatott. Rita-Levi Montalcini volt 2009-ben az első Nobel-díjas tudós, aki betöltötte a századik életévét. 2012. december 30-án, 103 éves korában hunyt el Rómában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.