Lángoló fáraó, feláldozott inka szüzek, tbc-s magyarok – hét híres múmia
2020. április 28. 08:13 Kulcsár Ádám
Korábban
Tutanhamon megégett teteme
1922. november 4-én az amatőr régész, Howard Carter egyik munkása váratlanul felfedezett egy lépcsősort a Királyok Völgyében. Mint néhány napon belül kiderült: a lépcsők annak a sírnak a bejáratához vezettek, amely több mint 2300 éven át őrizte a benne örök nyugalomra helyezett ifjú Tutanhamon fáraót és annak csodálatosan gazdag sírmellékleteit.
A tény, hogy érintetlen fáraósírt fedeztek fel, máig tartó Egyiptom-mániát indított el a világban.
Az aprólékosan dolgozó régészeknek három évükbe telt, amíg a bejárattól eljutottak a XVIII. dinasztia utolsó királyi szarkofágjának felnyitásáig, amely során nem a „megszokott” látvány fogadta őket: a fáraó teste mintha meg lett volna égve.
A vizsgálatok azóta kiderítették, hogy a múmiát a balzsamozók olyan fekete folyadékkal öntötték le, amely az oxigénnel és a vászonnal kémiai reakcióba lépve tulajdonképpen lángba borította a fiatalon elhunyt uralkodó testét.
Tutanhamon szívét kivájták, péniszét pedig derékszögű helyzetben mumifikálták, mindezek − egyes vélemények szerint − azért történtek, hogy a fáraó minél jobban hasonlítson Oziriszhez, az alvilág istenéhez, és megidézze annak újjáéledő erejét.
A fiatalon elhunyt, az ókorban néhány évtized alatt teljesen elfeledett uralkodóval kapcsolatban gyakran jelennek meg újabbnál újabb kutatási eredmények.
Eszerint a testvérházasságból született királynak „kapafogai” voltak, nőiesen kikerekedő csípőjével és dongalábával pedig kevés esélye lehetett arra, hogy szekérversenyen vegyen részt, mint azt korábban állították róla.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Abszurd részleteket is kikényszerítettek a vallatók a Rajk-per vádlottjaiból
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot
- Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György
- Gyorsan kiérkeztek a mentőegységek a biatorbágyi merénylet helyszínére
- Több mint fél ezer rendházat számolt fel a Rákosi-rendszer
- Rabtársainak is megtanította verseit a recski munkatábort megjárt Faludy György
- A legnehezebb időkben is biztos támasza volt az erdélyi magyarságnak Márton Áron
- Ellenségei családtagjainak sem kegyelmezett a politikai tisztogatások idején Sztálin
- Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.