Hét híres áprilisi tréfa
2019. április 1. 12:23 Múlt-kor
Korábban
Lebegni a szobában
1976. április 1-jén a BBC Radio 2 adásában egy nem mindennapi csillagászati jelenségről számolt be a híres – és számos különc szokás, köztük a monokli állandó viseléséről is ismert – brit csillagász, a 2012-ben elhunyt Patrick Moore. A szakember elmondása szerint aznap 9:47-kor a Jupiter és a Plútó együttállása figyelhető meg (pontosabban a most már törpebolygóra leminősített Plútó nagyobb testvére takarásába kerül), aminek köszönhetően megsokszorozódik gravitációs erejük, ami pár pillanatig érezhetően csökkenti a Föld saját gravitációs erejét. „Ha a hallgatók ebben a percben a levegőbe ugranak, egy fantasztikus, lebegő érzésben lesz részük” – mondta Moore, akinek szavait senkinek sem jutott eszébe megkérdőjelezni, ugyanis igazi szaktekintélynek számított hazájában.
A néhány tucat reklamáló hallgató mellett több százan hívták fel a BBC munkatársait, hogy beszámoljanak nekik élményeikről, ugyanis „valóban” érezték a gravitációs erő csökkenését. Egy nő elmondása szerint tizenegy barátjával felemelkedtek székeikről, s körbelebegtek a szobában. A történetről hamar kiderült, hogy áprilisi tréfa, ugyanis a Földtől több mint hatszázmillió kilométerre lévő égitestek nagyon messze vannak, hogy bármiféle, ember által is érezhető hatással legyenek bolygónkra, valamint a levegőbe ugráló emberekre.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Fennállása alatt számos történelmi személy szobrát lecserélték a millenniumi emlékművön
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Mesterséges intelligenciával pótolták Robert Capa megsemmisült normandiai fotóit 13:28
- Földalatti szárnyakkal bővül a spártai régészeti múzeum 12:19
- A pénzhamisítók rémálma volt Benjamin Franklin 11:53
- Donald Trump nevét kapja egy jeruzsálemi régészeti központ 11:11
- Minden eddig hittnél korábban használhatott tüzet a Homo erectus 10:29
- Japán legrégebbi vasfűrészét azonosították Fukui prefektúrában 09:57
- Járványügyi gócpontok lehettek a római katonai táborok 09:09
- Ritka római aranygyűrű került a Somerset Múzeum gyűjteményébe 08:11




















