2024. őszi különszám: Ármány és szerelem a Fehér Házban
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Hét dolog, amitől a régészek frászt kapnak

2015. november 2. 16:09

Múmiák, több ezer éves építmények és elátkozott, misztikus leletek. Sokan azt gondolják, hogy a régészek életében kevés stresszhelyzet adódhat, pedig valójában számtalan veszély leselkedik rájuk. A Habits of a Travelling Archeologist összeszedte az archeológusok legnagyobb rémálmait. 

Elég egy kis papírlap – pontosabban annak hiánya –, hogy az addig jókedvű régész az elmebaj határára kerüljön. Képzeljük el, ahogy a tudós nagy örömmel bontja ki az asztalára került zacskót, amelyben egy fantasztikus lelet vár arra, hogy a kezébe vegye. A régész csak arra tud gondolni, hogy ennek a csodálatos tárgynak köszönhetően elfelejthetünk mindent, amit eddig az adott témáról tanultunk. Már éppen ott tart a  gondolatmenetben, hogy saját magát látja a történelemkönyvekben, amelyen a mindent megváltoztató kincset tartja a kezében, amikor az álmodozás pillanatait egy szörnyű felismerés töri meg: a tárgy legalapvetőbb adatait tartalmazó címke hiányzik. Nehéz elképzelni, mit érezhet ezekben a pillanatokban a kutató.

Hasonló fejfájást okozhat egy eltűnt vakolókanál is. Ez főként abban az esetben jelent különösen nagy problémát, ha a munkaeszköz az együtt eltöltött több száz munkaórát követően a régész szívéhez nőtt. Gyakran előfordul, hogy a kutató pár percre leül, majd valami elvonja a figyelmét: a segítségét kérik egy mérésnél, vagy a puszta közepén kijelölt „mosdóba” kell mennie. Amikor pedig visszajön, a vakolókanálnak már csak hűlt helyét találja. Persze a csibész módon bújócskát játszó eszköz előbb-utóbb megkerül, de gyakran előfordul, hogy ekkorra már a kutató mentálhigiénés állapota komolyan megsínylette az eltűnést.

A határidőkkel is adódhatnak problémák. A kétségbeesett régész hiába ellenőrzi kétszer-háromszor is a naptárában, a feljegyzés nem hazudik: tényleg ma van az ásatás utolsó napja. Persze sokszor még azután is próbálkozik azzal, hogy bebizonyítsa az ellenkezőjét, de hiába csipkedi magát, vagy pörgeti meg a Leonardo DiCaprio Eredetben látott módszeréhez hasonlóan a pörgettyűt, az eredmény ugyanaz lesz. Rá kell döbbennie, hogy bizony nem álmodik. 

Előfordulhat, hogy az archeológus csapdába esik. Megesik, hogy néhány pillanatra elkérik a létráját, függetlenül attól, hogy éppen egy öt méter mély gödörben áll, több száz méterre a fő ásatási helyszíntől. A másodpercekből persze percek, majd órák lesznek, a régész pedig lassan eltöprenghet azon, hogy mennyire bízzon meg legközelebb a kollégáiban. Megtörténhet emellett az is, hogy egy elhagyatott úton kezd el villogni a régészcsapat kocsijának kritikus benzinszintet jelző lámpája, éppen akkor, amikor a leghalványabb esély sem mutatkozik arra, hogy néhány órán belül meg tudják tölteni a tankot.   

Ha azt gondolják, hogy már nem lehet fokozni a borzalmakat, ki kell ábrándítsuk Önöket. Nem ejtettünk szót még ugyanis a régészek egyik legnagyobb ellenségéről, az éhségről. Nem ritka, hogy az archeológus teljesen kihagyja a reggelit, és egész nap csak néhány falatot tud bekapni. „Semmi gond, ott van a kései ebéd, ami mindenért kárpótolni fog” – gondolja magában, és ekkor még nem sejti, hogy ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna. Amikor ugyanis azt gondolja, hogy már semmi sem tántoríthatja el attól, hogy a jól megérdemelt ételadagot magához vegye, egy munkatársa nagy örömmel nyugtázza, hogy éppen arra járt, és a segítségét kéri valamiben, aminek a megoldásában csak ő segíthet. A segítséggel eltöltött másodpercek óráknak tűnnek, de a kétségbeesés legvégső fázisa még mindig várat magára. Az ugyanis csak akkor következik el, amikor a kutató meglát valami olyasmit, amit nagyon nem szeretett volna. Minden kaja elfogyott.

Vagy ott van a szélvihar. Könnyen megeshet, hogy miután a régészek minden akkurátusan elrendeztek a feltárás helyszínén, és egészen addig minden a tervek szerint alakult, egyszer csak a semmiből hatalmas széllökések borítják fel a tökéletes nap nyugalmát. Néhány perccel később aztán, mintha mi sem történt volna, a tárgyak ugyanolyan nyugalmi állapotba kerülnek vissza, mint a természet tréfája előtt voltak, egyetlen jelentős kivétellel: minden szanaszét szóródott.

És a végére maradt a régészek rémálom-forgatókönyveinek talán legborzalmasabbika. Az elégedett kutató egy fantasztikus ásatási napon van túl, amikor remekül haladt a munkálatokkal. Éppen a feltárásról készített zseniális képeket nézegeti, amikor megakad a szeme egy rosszul sikerült fotón. Azonnal megnyomja a törlés gombot, ám amikor a gép megkérdezi, hogy ezt az egyetlen képet szeretné-e örökre száműzni a virtuális memóriából, vagy netán az összes fotóval megtöltené a fényképezőgép kukáját, valamilyen ismeretlen, gonosz erő aknamunkája következtében az utóbbi opciót választja. A régésznek ilyenkor meggyőződésévé válik, hogy ehhez képest egy görög sorstragédia legfeljebb egy könnyed Disney-rajzfilm drámájával ér fel.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár