Gróf Széchenyi Zsigmond kalandos életéről szóló film kerül a mozikba
2019. október 3. 13:22 MTI
A Vadonvilág – gróf Széchenyi Zsigmond nyomában című alkotást október 10-től vetítik a mozikban. Lerner János dokumentumfilmje az egyik legismertebb magyar Afrika-kutató és vadászíró életéről szól.
Korábban
Az alkotást szeptember 20-án mutatták be a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál CineDocs szekciójában, Budapesten pedig kedden este tartották a díszbemutatóját az Uránia filmszínházban.
Az egész estés alkotás nemcsak egy életrajzi film, hanem bemutatja az Afrika múltja és jelene közötti drámai változásokat, felhívva a figyelmet a természetvédelem jelentőségére – hangzott el az M1 szerdai műsorában. „Egy olyan dolgot szerettünk volna bemutatni, amely az elmúlt ötven évben egy kicsit feledésbe merült” – mondta el Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója, a film vezető producere a műsorban.
A film bemutatja, hogy 1930-ban mit érzett Széchenyi Zsigmond, amikor először kijutott Afrikába, hogyan járta be a földrészt. Ezt követően 1964-ben, megpróbáltatásai után ismét visszatért Afrikába, ebből az utazásból írta Denaturált Afrika című vadásznaplóját, amelyben utolsó afrikai utazását örökíti meg, amit feleségével Hertelendy Margittal közösen tett.
Mint mondta, a film készítésekor az 1964-es út leírásait követte végig a stáb. A film, amely a Kilimandzsáró vidékére kalauzolja el a nézőt, és mozaikszerűen eleveníti fel Széchenyi Zsigmond vadász, író életének legjelentősebb, sorsdöntő epizódjait, bemutatja a földrész átalakulását, a népességrobbanást és a vadállományban bekövetkezett változásokat is.
A film olyan felvételeket is tartalmaz, amelyeket Széchenyi Zsigmond özvegye, Hertelendy Margit készített afrikai útjukon.
Lerner János arról beszélt, hogy bár sok mindent lehet Széchenyiről tudni: az olvasók ismerik a könyveit, a vadászok pedig a vadászmúltját, de az életéről viszonylag kevés dolog került eddig a nyilvánosság elé.
Mint fogalmazott Széchenyi „igencsak sok pofont kapott az élettől”: 1945-ben, Budapest ostromakor, teljes trófeagyűjteménye elégett, utána mint arisztokratát deklasszálták, száműzték, kitelepítették, börtönbe zárták. Rengeteg megpróbáltatáson ment keresztül, de talpra tudott állni. Végül élete alkonyán ismét visszatért Afrikába – idézte fel a rendező.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap