Fél évszázadon át tartotta rettegésben Észak-Itáliát Joseph Radetzky
2024. január 5. 11:20 MTI
166 éve, 1858. január 5-én halt meg Johann Joseph Wenzel Anton Franz Karl Radetzky gróf, a 19. század első felének legsikeresebb osztrák hadvezére, akinek emlékét az idősebb Johann Strauss a népszerű Radetzky-indulóban örökítette meg.
Korábban
1766. november 2-án a csehországi Trebnicében (Trebnitz, ma: Sedlčany) született. Az állítólag magyar eredetű Radetzky család a soknemzetiségű Habsburg Birodalom számos országában élt. A grófi címet nagyapja kapta meg, aki apja korai halála után a tízéves fiút nevelte.
A bécsi katonai akadémián tanult, majd 1784-ben kadétként belépett a Gyöngyösön állomásozó Caramelli vértesezredbe. Hamarosan alhadnagy, majd főhadnagy lett, puskaport először a török háborúban szagolt.
A francia forradalom 1789-es kitörése után a németalföldi, majd a rajnai fronton szolgált, 1796-ban Észak-Itáliába vezényelték. Nem volt híján a bátorságnak: 1794-ben néhány lovas élén tört át a francia arcvonalon, 1799-ben egy csapat huszár élén mentette ki fővezérét az ellenség gyűrűjéből.
A következő évben a marengói csata előtt egy felderítő őrjárat során öt lövedék találta el, sőt, a lovát is kilőtték, ám hősiessége nem volt hiábavaló: értesülései alapján módosíthatták a császári csillagjós által készített „tudományos” haditervet.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
1798-ban feleségül vett egy szlovén grófnőt, aki több mint fél évszázadon át hű társa volt, a házasságból három lány és öt fiú született. Egy olasz szeretője is volt, aki szintén nyolc gyermekkel ajándékozta meg, a marsall mindet saját leszármazottjának ismerte el.
1801-től immár ezredesként, a Mária Terézia-rend tulajdonosaként Sopronban állomásozott. 1805-ben tábornokká léptették elő, és Itáliába helyezték át, majd Bajorországban és Felső-Ausztriában harcolt Napóleon ellen.
Gyorsan haladt felfelé a ranglétrán, 1809-ben az osztrák hadsereg vezérkari főnökének nevezték ki, de miután reformkísérletei elbuktak a kincstár ellenállásában, 1812-ben lemondott. Kárpótlásként főszállásmester és az Udvari Haditanács tagja lett, megkapta a Mária Terézia-rend parancsnoki fokozatát és az 5. huszárezredet (Radetzky-huszárok).
A koalíciós erők főparancsnokává kinevezett Schwarzenberg herceg vezérkari főnökeként fontos szerepet játszott a Napóleon bukását megpecsételő lipcsei csatában (1813). 1814-ben a szövetséges uralkodókkal együtt vonult be Párizsba, majd velük együtt tért vissza a bécsi kongresszusra, ahol ő közvetített Metternich osztrák kancellár és I. Sándor orosz cár között, amikor éppen nem voltak beszélő viszonyban.
Radetzky gróf
A következő, békés években a hadművészet klasszikusait tanulmányozta, és ismét előterjesztette javaslatait a csapatok szervezéséről és a taktika megújításáról. Ismét elutasították, és számos ellenséget szerzett magának, akik 1829-ben megpróbálták nyugdíjaztatni. I. Ferenc császár erre nem volt hajlandó, de a hadvezért érdemei elismerése és lovassági tábornoki előléptetése mellett a távoli Olmütz (Olomouc, ma: Csehország) parancsnokává nevezte ki.
Két év múlva, amikor a Szent Szövetség Európája recsegni-ropogni kezdett, reaktiválták az idős harcost, aki az olasz egységtörekvések lázában forrongó Itáliában leverte a pápai állam felkelőit. 1834-ben az itáliai osztrák haderő főparancsnoka lett, 1836-ban – hetvenévesen – megkapta a tábornagyi rangot.
Korát meghazudtoló tetterővel látott csapatai kiképzéséhez, de a császári udvarnál újfent figyelmen kívül hagyták reformjavaslatait, sőt még pénzt sem biztosítottak serege számára. Az 1848-as olasz forradalom kitörése ugyan nem érte felkészületlenül, de súlyos hátrányban volt a felkelőkkel és a szárd-piemonti csapatokkal szemben.
1848 márciusában véres utcai harcok után kiszorult Milánóból, egészen a Verona térségében kiépített osztrák erődrendszerig kellett hátrálnia. Az erősítés megérkezése után Santa Luciánál már győzött, amiként Curtatone és Custozza mellett is, majd visszafoglalta Milánót.
Az udvar a bécsi és pesti forradalmak miatt óvatosságra intette, de az agg hadfi ezt figyelmen kívül hagyta. A legenda szerint a felkelők vezetőit annyira rossz hadvezérnek tartotta, hogy tüzérségének parancsba adta: kímélje az olasz tábornokokat, mert azok hasznosak számára. Károly Albert szárd-piemonti király 1849 tavaszán felmondta a fegyverszünetet, de Radetzky március 23-án Novara mellett döntő vereséget mért csapataira, és így biztosította Ausztriának Lombardiát és Velencét.
Radetzky marsall vezérkarával az észak-itáliai hadszíntéren
Érdemeiért megkapta az Aranygyapjas Rendet, az orosz cár marsallá, I. Ferenc József pedig a Lombard-Velencei Királyság kormányzójává nevezte ki. Radetzky a tőle megszokott eréllyel végezte feladatát, fegyelmezett katonaemberként egy pillanatra sem gondolt arra, hogy a politikába ártsa magát.
1857. február 28-án, hetvenkét évi szolgálat után vonult nyugdíjba, élete utolsó hónapjait milánói villájában töltötte. A 19. század legsikeresebb osztrák hadvezére 1858. január 5-én, kilencvenkét évesen halt meg Milánóban. Hamvai Alsó-Ausztriában, a heldenbergi emlékhelyen nyugszanak.
Radetzky olasz hadjáratával került be a hadtörténetbe, bakái kedvelték, „Vater Radetzky”-nek nevezték. A halála után rátermett vezér nélkül maradt hadsereg 1859-től vereséget vereségre halmozott Itáliában. Laibachban (Ljubljana) 1852-ben, Prágában 1858-ban kapott szobrot, de a Monarchia 1918-as felbomlása után ezeket ledöntötték.
Bécsben ma is áll lovas szobra a Hadügyminisztérium épülete előtt. Budapesten a Bem József téren található egykori Radetzky-laktanya épülete hosszú ideig műemlékvédelem alatt állt, 2020 decemberében azonban megkezdték elbontását. Franz Grillparzer ódát írt hozzá, Joseph Roth híres regénye a Radetzky-induló címet viseli. Idősebb Johann Strauss 1848-ban neki ajánlotta Op. 228-as indulóját, a Radetzky Marsch a bécsi újévi koncertek hagyományos záródarabja.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
![2. világháború](/ih0Ax/label/.cut-640x400/4.jpg)
2. világháború
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- Máig nem derült fény arra, hogy ki és miért mérgezte gázzal a mattooni polgárokat
- Párizs felszabadításában haditudósítóként vett részt Ernest Hemingway
- Korántsem biztos, hogy véget ért volna a háború a Valkűr sikerével
- Kíméletlenül ki akarták törölni a szovjet történelemből Budanova pilótanő emlékét
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/9638e9fd92c4b7face522895ec1c9c07.jpg)