Ez lehet az egyetlen fénykép a felnőtt van Goghról
2016. március 3. 18:37
A híresen bogaras Vincent Van Gogh holland festő ki nem állhatta, ha őt fényképezik, így mindezidáig csak az általa festett önarcképek alapján sejthettük, hogyan is nézhetett ki felnőtt korában. Azonban most egy művészettörténész megtalált egy 1888-ban Párizsban készült csoportképet, amelyen 34 férfi (többek között művészek) látható, köztük pedig ott van maga van Gogh is.
Korábban
Az egyik legismertebb holland festőről természetesen készültek fényképek, ám ekkor még gyermek volt, és minden bizonnyal szülői nyomásra ült a fotómasina elé. Ismerünk egy 1866-ban, 13 éves korában, valamint egy 1871-1872-ben, 18-19 éves kora körül készült fényképes arcképet.
Később azonban már kialakult nála egyfajta kamerafóbia, és nem volt hajlandó képet csináltatni magáról. Antonio De Robertis olasz művészettörténész szerint egy kivétel azonban akadt: egy párizsi csoportképen van Gogh is feltűnt. Azután vonta le a következtetését, miután összehasonlította a holland festő által elkészített portréját a csoportkép felső részén ülő (bekarikázott) férfi arcával.
A csoportkép a párizsi Julian Akadémiában (Académie Julian) készült 1888-ban, a fényképész pedig Edmond Bénard volt, aki ezekben az években a francia fővárosban tevékenykedett. De Robertis és munkatársa, Alan Zamboni szerint biztosan tudjuk, hogy van Gogh 1888 februárjában Párizsban tartózkodott. Az olasz szakértő szerint a szakállas figura, vagyis van Gogh mellett barátja, Andries Bonger tűnik fel, aki a festő öccsének és legnagyobb támogatójának, Theónak volt a sógora.
„Bonger jelenléte az egyik legfontosabb érv arra, hogy valóban van Goghot láthatjuk” – magyarázta De Robertis, aki megjegyezte: a csoportképen fel lehet fedezni bizonyos sémákat, például az ausztrál művészekhez hasonlóan a holland festők is egy helyen ülnek. Érdekesség, hogy máig nem tudjuk, hogy e 34 ember, miért szerepel egy közös csoportképen, ugyanis nem mindegyik művész, sőt néhányukat nem is ismerjük a képről.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05