Érkezők és indulók: a Keleti pályaudvar utasai a múlt században
2021. március 26. 17:39 Múlt-kor
A Keleti pályaudvar Budapest legforgalmasabb személypályaudvara. Az elmúlt évek alatt az épület sokat változott: átépült, bővült, sérült és újjáépült. A 20. századi utazások pályaudvari pillanatai a Fortepan fotóinak segítségével elevenednek meg előttünk.
Korábban
A kiegyezés után egyesített Budapestnek öt jelentősebb vasútállomása volt. Ezen a helyzeten jelentős változást a Nyugati pályaudvar 1877-es és a Keleti pályaudvar 1884-es megnyitása hozott. Az mai elnevezések 1891-ből valók, az osztrák vasúti társaságot ekkor államosították, pályaudvara megkapta a Nyugati, az addigi Központi pályaudvar pedig a Keleti nevet. Utóbbi homlokzatán eredetileg a „M. kir. államvasutak induló háza” felirat díszelgett, amit később „M. kir. államvasutak”-ra változtattak.
A Keletit 1884. augusztus 16-án adták át a forgalomnak, az első vonat Miskolcra indult, az első utasok pedig Ruttkáról és Zimonyból érkeztek. Később Ferenc József is megtekintette a pályaudvart. Az épületet Rochlitz Gyula, a csarnok acélszerkezetét Feketeházy János tervezte. A homlokzat és a belső utasfogadót számos képzőművészeti alkotás díszítette, ma ezeknek csak töredékét láthatjuk.
A pályaudvar építése nemzeti ügy lett, hiszen a mai Nyugati pályaudvarral szemben, amelyet külföldi cégek építették, a Keleti a magyar ipar és a MÁV közös munkájának eredménye volt. A Keleti emellett az első indulások pályaudvara: 1932. szeptember 12-én innen gördült ki Almásfüzitő felé a híres V 40 001 számú Kandó mozdonnyal az a vonat, amely a vasút villamosítás kezdetét jelentette Magyarországon. Az Árpád nevű dízel sínautóbusz innen indult először útjára Bécs felé, akárcsak az Orient Expressz a Balkán felé.
A főváros második világháborús ostromában a pályaudvar is jelentős károkat szenvedett el. A helyreállítási munkálatok utáni következő nagy változást a metróépítések jelentették. A 2-es metró 1968-as építésekor aluljárórendszert hoztak létre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.