Erdély legrégebbi, 700 éves tetőszerkezetét azonosították Magyarvistán
2022. november 17. 11:47
A Kolozsvártól 14 kilométerre fekvő kalotaszegi település, Magyarvista (románul Viștea) református templomában, amely Erdély és a Kalotaszeg egyik legismertebb középkori műemléke, újabb, művészettörténeti szenzációnak számító leletek kerültek elő.
Kép forrása: Teleki László Alapítvány
Korábban
A templomban a budapesti Teleki László Alapítvány a magyar kormány által létrehozott és finanszírozott Rómer Flóris-terv keretében végeztetett dendrokronológiai vizsgálatokat (a dendrokronológia a fák évgyűrűinek vizsgálatán alapuló kormeghatározási módszer).
A kutatás alapján megállapítható, hogy a magyarvistai templomhajó egykori famennyezete és tetőszerkezete, valamint az azokat alátámasztó oszlop és mestergerenda 1330-ban épült, ezzel – mai tudásunk szerint – Erdély máig fennmaradt legrégibb tető-, illetve födémszerkezete. A felfedezés a templom rendkívül értékes falképeinek kutatásában is új eredményeket hozhat.
A kőből rakott, egyhajós, négyzetes szentélyű épület román kori nyugati kapuzata alapján a 13. század végén épülhetett. A templom gazdag festett fa berendezéssel rendelkezik, melynek kiemelkedő darabjai az átalakított, késő gótikus papiszék, a hajó fölötti kazettás mennyezet, melyet faoszlop által tartott mestergerenda támaszt, a padok, a déli és a nyugati bejáratok ajtószárnyai, a szószék és a szószékkorona. Az épület mellett 18. századi harangláb emelkedik, legrégebbi harangja Mátyás-kori, 1487-es.
Falképei stilisztikailag egy Erdélyben jól ismert stíluskörbe igazodnak, melynek közismert példája a gelencei Szent László-legenda, de számos más helyszínen is megjelenik: Csíkszentimre, Homoródkarácsonyfalva, Felvinc, Boroskrakkó, Szék, Ördöngösfüzes stb. A látványos stíluskört egyes kutatók italo-bizantinnak nevezik, de elterjedtsége miatt helyesebb egy itáliai hagyományokat használó, közép-európai gótikus tendenciáról beszélni.
E csoport falképeinek pontos keltezése problematikus (volt), mivel sem történeti adat, sem évszámos felirat vagy más jellegű információ nem állt rendelkezésre egyik épület vonatkozásában sem, így az 1310-es évektől az 1340-es évekig terjedt a szakirodalomban az emlékek datálása. Emiatt volt különleges fontossága annak a restaurátori megfigyelésnek, hogy a falkép vakolata érintkezik a mennyezetet, és azon keresztül a tetőt is támasztó mestergerendával.
A faelemek kivágását ugyanis dendrokronológiai elemzéssel ideális esetben éves (sőt évszakos) pontossággal keltezni lehet. A Teleki László Alapítvány támogatásával ez az igen fontos vizsgálat is megvalósult, melyből kiderült, hogy a szerkezet egyik pontosan keltezhető fáját 1329-1330 telén vágták ki, így a szerkezet megépítésre már 1330-ban sor kerülhetett, tehát a falképek ennél nem lehetnek korábbiak.
A dendrokronológiai vizsgálatokat 2022 őszén a csíkszeredai Anno Domini Dendrolab csapata végezte el a templomban kutató falkép-restaurátorok és művészettörténész kezdeményezésére. A vizsgálat és az azt követő laboratóriumi elemzés során bebizonyosodott, hogy a templomhajóban hosszában, középen futó mestergerenda, és az azt alátámasztó faragott oszlop 14. századi, mégpedig az 1320-30-as évek fordulójáról származik.
A kő oromfalakba beépített építés korabeli gerendák, valamint a mai, 17. század közepi tetőszerkezet egyes elemeinek évgyűrű-vizsgálata arra is rámutatott, hogy maga a templomhajó és korábbi tetőszerkezete is ebben az időben épült. Ez esetben évre pontos a keltezés, az egykori tetőszerkezethez 1329/1330 telén kivágott tölgyfát használtak.
A magyarvistai faszerkezet abból a szempontból is különleges, hogy mestergerendával és oszloppal alátámasztott födém megoldásának egyetlen további példája ismert eddig Erdélyben, aminek kora egyelőre ismeretlen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- A Városligetben nyílt meg Európa második gépi hűtésű korcsolyapályája
- A tél beköszöntével sem állt meg az élet a történelmi Városligetben
- Ismerős finomságokra bukkanhatunk a régi Városliget ételárusainak kínálatában
- A gyerekeknek is kitűnő szórakozást kínált a régi Városliget
- Robinsonná válhattak a kalandvágyó gyerekek a régi Városligetben
- Karinthy Frigyes léghajón repült a Városliget fölött
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap