Elhunyt a 70 éves filmkarriert maga mögött tudó Dean Stockwell
2021. november 10. 13:40 MTI
Elhunyt 85 éves korában Dean Stockwell amerikai karakterszínész, aki többek között a Quantum Leap – Az időutazó, a Csillagközi romboló vagy a J. A. G. – Becsületbeli ügyek című sorozatokban szerepelt.
Korábban
Az 1936-ban Los Angelesben született Stockwell már 12 évesen olyan sikerfilmekben játszott, mint A zöld hajú fiú, vagy 1950-ben Errol Flynn mellett a Kim című dráma.
Felnőttként is sikeres színész lett, többek között két alkalommal kapta meg a legjobb színésznek járó elismerést Cannes-ban: 1959-ben a Compulsion című film főszerepéért, majd 1962-ben az Utazás az éjszakába című drámában nyújtott alakításáért.
Karrierje során dolgozott együtt többek között Dennis Hopperrel, Bruce Dernnel, Rip Tornnal és az ellenkultúra más ikonikus alakjaival.
Többször kitekintett a filmes világból, volt, hogy hippiként élt, az 1980-as években pedig elsősorban ingatlankereskedőként tevékenykedett.
A mozivászonra 1984-ben tért vissza, David Lynch Dűne című filmjének egyik mellékszerepében, Wim Wenders Párizs, Texas című alkotásában és a Kék bársony című Lynch-thrillerben.
A keresztanya című filmben maffiafőnökként nyújtott alakításáért 1989-ben a legjobb mellékszereplőnek járó Oscar-díjra jelölték.
Dean Stockwell 2015-ben szélütést kapott, ezt követően visszavonult a színészkedéstől.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Három kráter őrzi a tragikusan elhunyt Apollo-1 legénység emlékét a Holdon
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap