Egyszerre volt sikeres gazda és a költészet mestere a „niklai remete”, Berzsenyi Dániel

2021. május 7. 17:14 Múlt-kor

Korábban

A hosszú alkonyat

Költeményeinek kiadására végül csak 1813-ban került sor, ezután a 37 éves Berzsenyi országszerte nagy népserűségnek örvendett. Hiába lett ünnepelt költő, és várta Pesten a művelt körök vendégszeretete, ő többnyire ellenállt a meghívásoknak, ha mégis megjelent társas eseményeken, akkor többnyire csendben, szótlanul ült, sőt egy ízben azt is megjegyezték róla, hogy képes volt minden búcsúszó nélkül elutazni.

Gróf Festetics György azon kevesek közé tartozott – noha eleinte az ő társaságát sem fogadta örömmel – akit közel tudott engedni magához. A keszthelyi mecénás barátságát nem tudta és talán nem is akarta visszautasítani. Festetics még nemesfájú jegenyét is ajándékozott a költőnek.

1817 februárjában meghívót kapott a keszthelyi helikoni ünnepségre, ahol újfent Festetics vendégszeretetét élvezhette. A házigazda közvetlensége miatt sokkal oldottabb volt, és aktívan vett részt a lakomázók beszélgetésében, annak ellenére, hogy életének ezen szakaszában már kedélybetegség gyötörte. Többször került alkotói válságba és már nem lelte örömét az írásában.

Ez év nyarán súlyos csapás érte: megjelent Kölcsey Ferenc kritikája, melyet Berzsenyi nem tudott elfogadni. A nála jóval fiatalabb Kölcseytől a bírálatot teljesen méltánytalannak tartotta, ráadásul indulatában megírt antirecenzióját a Tudományos Gyűjtemény nem adta ki. Kazinczy Ferenc sem tudta Berzsenyi felháborodását osztani, így a köztük régóta fennálló szoros barátság megszakadt, évekre felhagytak a levelezéssel. Méltó válasz Kölcsey írására csak 1825-ben jelent meg Észrevételek Kölcsey recenziójára címmel, ezt már a Tudományos Gyűjtemény is kiadta szeptemberi kiadásában.

A barátság lángja ugyan nem hunyt ki végleg a költő és támogatója között, leveleik hangvétele már nem volt annyira meghitt, mint korábban. Berzsenyi 1831 áprilisában, néhány hónappal Kazinczy halála előtt írt levele is bizonyítja: „Májusban Füredre, onnét Pestre megyek s ott fogom verseimet holmi jobbításokkal s minden egyéb munkátskáimmal együtt kiadni s meglehet hogy egész nyarat ott töltöm s tán gyülésünkig is ott maradok. Akkor látni fogjuk egymást s légy bizonyos abban hogy mastani levelem rövídségét ki fogom akkor beszéddel pótolni. Tartsd meg tehát addig is régi barátságunk emlékezetét s élj boldogúl.”

Élete utolsó szakaszának jelentős szereplője Döbrentei Gábor, aki a dúlt lelkű költőt tovább hergelte kritikusai ellenében. A nézeteltérések ellenére 1830-ban Berzsenyit nevezték ki az Akadémia filozófiai osztályának első rendes tagjává: a kitüntetést örömmel fogadta, még Pestre költözését is fontolgatta. 1832-ben részt vett az akadémiai nagygyűlésen, itt többek között megismerkedett gróf Széchenyi Istvánnal és báró Wesselényi Miklóssal is.

A tudomány emberei között jobban érezte magát, mint korábban az irodalom képviselői között. 1833-ban adta ki hivatalos székfoglalóját, a Poetai harmonistica címmel. A klasszicizmust mindig előnyben részesítette a romantikával szemben, meggyőződése szerint a harmónia az egyetlen állandó dolog a világban.

A „niklai remete” idejének jelentős hányadát fiainak látogatásával töltötte, illetve gyógykezelésekre járt a budai fürdőkbe és Balatonfüredre. Pályafutásának alkonyán nem is akart a költészettel foglalkozni, inkább az esztétika felé fordult. Egyik utolsó levelét Döbrentei Gábornak írta 1835. december 3-án: „A jövő nyár elején látni foglak. Mig pénzemben tart Budán fogok fördeni, mert ez idén nagyon megrezzentett hypochondriám vagy valami májfájásom s nem merem többé a fördést elmulasztani. De, egyébiránt is ottan tudok legnyugottabban dolgozni s reménylem ott el is tudom munkáimat az uj kiadásra késziteni”.

Visszavonultságában 1836. február 24-én, 60 éves korában Niklán érte a halál, három fiú (Farkas, László és Antal) és egy leány (Lidia) gyermeke gyászolta a költőt, akinek – talán a sors iróniája – éppen Kölcsey Ferenc írta meg azt az emlékbeszédet – „bocsánatkérő emlékiratot” –, melyet Helmeczy Mihály olvasott fel a Magyar Tudományos Akadémia tagjai előtt. Berzsenyi munkái Döbrentei Gábor gondozásában 1842-ben jelentek meg, ám kritikusok – így Toldy Ferenc – szerint a kiadás „ízetlen” volt.

előző oldal 2 / 2