Egy kivételével mind az enyészeté lett az ókori világ hét csodája
2020. augusztus 24. 17:54 Múlt-kor
A nyugati civilizáció a reneszánsz óta változatlan csodálattal tekint az ókorra, a rómaiak, a görögök, az egyiptomiak és a mezopotámiai államok által elért, az újkoréit meglepően sok szempontból tükröző vívmányokra. Az ókori fejlettség talán legismertebb szimbólumai a világ hét csodájaként ismert építmények: a gízai nagy piramis (az egyetlen, napjainkban is létező csoda), a halikarnasszoszi mauzóleum, az olümpiai Zeusz-szobor, Szemiramisz függőkertje, a pharoszi világítótorony, az epheszoszi Artemisz-templom és a rodoszi kolosszus. A lista, bár meglehetősen rövid életű volt – a legkésőbb épült tagja, a rodoszi kolosszus mindössze 60 éven át állt –, a korabeli és a mai emberek fantáziáját is megragadta, és arra emlékeztet ma is, hogy az emberiség a lehetetlen elérésére is képes. Kevesebb szó esik azonban arról, mi is történt e csodák nagy részével.
Korábban
A gízai nagy piramis
Valószínűleg a legismertebb ókori csoda az egyetlen, amely napjainkban is létezik: a Kheopsz- (vagy Hufu-) piramis, a gízai piramisok legnagyobbika.
A Kr. e. 2500 körül Hufu fáraó számára épült monumentális síremlék egészen 1889-ig, az Eiffel-torony elkészültéig a világ legmagasabb építménye volt.
Eredeti, 146,5 méteres becsült magasságából az évezredek során mintegy nyolc métert veszített, azonban máig az egyik legimpozánsabb emberi alkotás a világon.
A becslések szerint 14 évbe telhetett a piramist alkotó mintegy 2,3 millió mészkőtömb kifaragása, a helyszínre szállítása és egymásra helyezése.
Az, hogy pontosan miként is történt ez, illetve az, hogy négy évezreddel ezelőtt az ókori egyiptomiak miként tudták rendkívül precízen az égtájaknak és a csillagképeknek megfelelően elhelyezni műemlékeiket, máig vita tárgya.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- Kilencszáz nap rémálom – 80 éve ért véget Leningrád ostroma
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője 20:20
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50