Démonoktól a pentagramokig – miről mesélnek a titokzatos középkori templomgraffitik?
2016. március 25. 08:34
Korábban
Pusztító bubópestis
A kidolgozottabb graffitik megalkotása akár több órán át is tarthatott, így nyilvánvaló: a művész nem dolgozhatott volna a helyi egyházi hatóságok tudta és – legalább hallgatólagos – beleegyezése nélkül. A vallásos témájú graffitik viszonylag könnyen megfejthetők, azt azonban feltehetően sohasem fogjuk egészen megérteni, miért írta valaki a nevét a templomtorony boltívére. Talán csak egyszerűen jelezni szerette volna a jelenlétét, vagy egyértelműen jelezni kívánta: ez az ő területe? Egyáltalán maga John Abthorpe véste-e bele a nevét az épületelembe, vagy egy másik, Abthorpe-hoz nem feltétlenül a felebaráti szeretet imperatívuszának megfelelően viszonyuló személynek tulajdonítható a cselekedet?
Vannak persze olyan graffitik, amelyek jelentésének megfejtéséhez nincs szükség semmiféle agytornára. A cambridgeshire-i Gamlingay templomának északi mellékhajójában például a következő olvasható: „Hic est sedes margaratea vit an d(ecimo)”, vagyis „Itt fekszik a tízéves Margaret”. Néhány kilométerrel távolabb, a kingstoni templomban Cateryn Maddyngley, Jane Maddyngley és Amee Maddyngley nevét vésték bele a falba. Tudjuk, hogy egyikük sem érte meg a felnőttkort: mindhárman 1515-ben haltak meg, abban az évben, amelynek nyári hónapjaiban bubópestisjárvány söpört végig bizonyos angliai területeken (többek között Cambridgeshire-ben). A cambridge-i egyetem (ahogy feltehetően az oxfordi is) bezárta kapuit, és a bíróságok, valamint egyéb közösségi épületek is beszüntették működésüket, a járvány azonban ennek ellenére is nagy pusztítást végzett.
Az ország még alig heverte ki az 1507-es, titokzatos izzadóskór-járványt, máris egy újabb komoly egészségügyi problémával kellett szembenézzen. Mint ahogy a nagy epidémiák után lenni szokott, az 1507-es járványt követően is az átlagosnál több gyermek született, így csecsemők és kisgyermekek ezrei váltak áldozatául a tomboló pestisnek. A kicsiket általában jelöletlen sírokban temették el, így általában semmilyen emlék nem maradt róluk. Kingstonban azonban valakinek – talán az egyik szülőnek – köszönhetően három, feltehetően a járványban elhunyt gyermek neve fennmaradt. Talán ez az egyetlen nyom, amelyet az utókorra hagytak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.