Ybl Miklós Budapesten született 1814. április 6-án Székesfehérvárott. A bécsi Polytechnikumon folytatott tanulmányai során négy évet dolgozott Pollack Mihállyal, majd id. H. Koch bécsi irodájában tanult. Pollack megbízásából a pesti Német Színház átalakításához készített terveket. 1841-ben tanulmányutat tett Észak-Itáliában. Hazatérve, Pollack Mihály fiával, Ágosttal együtt tervezték az ikervári Batthyány-kastély újjáépítését, majd Pesten a Károlyiak Egyetem utcai palotáját fejezte be. Később a nagykárolyi és csurgói kastélyokon dolgozott, és Károlyi István fóti kastélyát toldotta meg szárnyakkal. 1845-55 között építette első fő művét, a romantikus stílusú fóti templomot. Első pesti alkotása a Múzeum körúti Unger-ház szintén romantikus. Stílusa az 1860-as évektől közeledett a neoreneszánszhoz. 1860-62-ben tervezte a Budai Takarékpénztár palotáját a Lánchídnál, (ez elpusztult a II. világháborúban), majd a Ganz-mauzóleumot, a Kálvin téri Geist-házat (ez is elpusztult), s a Nemzeti Múzeum mögötti Károlyi és Festetics-palotákat, 1865-ben építette a Sándor utcai ideiglenes képviselőházat (ma Olasz Intézet). E környéken a Pálffy- és a Dégenfeld-palota is az ő műve. Bérházak, paloták, kastélyok mellett a Rác fürdő gőzfürdőjét és a Pesti Hazai Takarék Egyetem utcai intézetét építette. 1866-79 között tervezte a Ferencvárosi neoromán templomot, majd a szigeti Margit fürdőt (ez a remek épület megrongálódott a II. világháborúban, majd lebontották). 1870-től épültek neoreneszánsz mesterművei: a Vámház (ma Közgazdaságtudományi Egyetem), a Várkert-bazár és az Operaház. 1867-ben vette át Hild József örökét, a Bazilika építkezését, melyet az északi és déli oldalfal kivételével, a kupolával együtt, teljesen reneszánsszá formált át. (A belső teret Ybl halála után Kauser József alakította ki.) A királyi palota krisztinavárosi szárnya és nagy udvara is az ő műve. Ybl Miklósról nevezték el a legrangosabb építészeti kitüntetést, s a nevét viseli a Thököly úti Műszaki Főiskola is.
Vlagyimir Jegorovics Makovszkij Moszkvában tanult, 1878-ban az akadémia tagja, 1894-ben a pétervári akadémia tanára lett. A Vándorkiállítási Társaság egyik legtevékenyebb tagja volt. Korai anekdotikus képeit érettebb korszakában festőileg összefogottabb, a plein air festés eredményeit is felhasználó művek követték. Kritikai hangulatú képeinek fő témája a városi élet; éles szemmel figyelt fel a társadalmi problémákra. Sokalakos festményeit nagy rendezői képességgel komponálta, fő figyelme a pszichológiai kifejezésre irányult. Műveit a moszkvai Tretyakov Képtár, valamint a szentpétervári Orosz Múzeum őrzi.
III. Ince pápa megtagadta János esztergomi és Berthold kalocsai érsek egyezségének jóváhagyását, mert az csorbítaná az esztergomi érsek jogait, mivel a megállapodás kalocsai érseknek is biztosítaná a királykoronázás jogát. A királykoronázási jog gyakorlása ugyanis fokozná a trónörökösök közötti versengést. III. Ince egyúttal elutasította a király kérésést, hogy Erdélyben szebeni püspökséget szervezzen, és azt a kalocsai érseki tartományhoz kapcsolja. II. András azért támogatta ennyire Berthold igényeit, mivel feleségének, Merániai Gertrúdnak volt az öccse. III. Ince szembenállása teljesen érthető: Bertholdot, annak ellenére választották 1206-ban a kalocsai érsekség élére, hogy egy vizsgálat kiderítette kánonjogban való teljes járatlanságát. Ráadásul a szükséges 30 éves életkort sem érte el. III. Ince csak 1207 végén hagyta jóvá a választást.
Az erdélyi szászok vízaknai Alardus fia János vezetésével kifosztották Gyulafehérvárat. Ennek során a tatárjárás pusztításából újjáépült székesegyházat is felgyűjtották, a templomi kincseket elrabolták, a püspöki levéltárat feldúlták. A támadásra azért került sor, mert Monoszló nembeli Péter kivégeztette Alardust, és tizeddel kapcsolatos joghatóságát a szászokra is ki akarta terjeszteni. A tetteseket ugyan egyházi átok alá vettették, de ezzel ők mit sem törődve folytatták viszályukat a püspökkel. A székesegyház javításának költségeire IV. László a tordai sóbányát adományozta a káptalannak, Mykud bán pedig, lemondva tervezett szentföldi zarándoklatáról, a Torda melletti szentmiklósi birtokát ajánlotta fel.
A királypárti és nacionalista politika híveként az Action Francaise alapító tagja (1898), azonos című lapjának Külpolitikai krónikáját vezette, s társalapítója volt a Revue Universelle-nek. Világos stílusú, logikusan szerkesztett történelmi és politikai esszéiben Franciaország múltját és jelenét, az európai politikai helyzet várható következményeit elemezte. 1935-ben a Francia Akadémia tagja lett. Remek politikai esszéket írt. Nagy politikai éleslátásáról tett tanúbizonyságot, amikor Az agadiri fordulat és a Keleti háború (1913) című művében megjövendölte a világháború elkerülhetetlenségét. A diktátorok című munkájában Hitlert parodizálta. Legismertebb műve a Franciaország története. Írt regényt is, Jaco és Lori című művében két papagáj párbeszédének formájában elemezte a XX. század eleji francia történelem eseményeit. Jelentősek történelmi tanulmányai, kivált a Napóleon és A harmadik köztársaság címűek, és novellákat is írt.
Michael Schultheiss (Praetorius) Creuzburg an der Werra-ban született 1571. (v. 1572) február 15-én. Az Odera menti Frankfurt egyetemére járt, miközben ellátta a St. Maria-templom orgonistateendőit. 1595-től a halberstadti püspök szolgálatában állt, majd orgonista, udvari karmester volt Braunschweig és Lüneburg hercegének udvarában. Műveiben a torgaui kántorhagyomány örökségével összekapcsolta az itáliai mintájú concertógyakorlatot, és mint `Direktor der Musica von Haus aus` a drezdai, magdeburgi hercegi udvarokban is tanította az újszerű `koncertzenét`. Feldolgozta a lutheri istentisztelet összes latin és német liturgiai énekét. Wolfenbüttel-ben hunyt el.
A La Muse Francaise folyóirat egyik alapítója, Victor Hugóval egyik fő ideológusa volt. E körül gyülekezett a katolikus és monarchista romantikus irodalom színe-java. A francia romantika egyik legfontosabb alkotása az Études francaises et étrangéres (Francia és külföldi tanulmányok), amely verseit, a romantika teóriáját összefoglaló előszavát, valamint fordításait - spanyol románcok, Goethe, Schiller versei - tartalmazzák. Ezenkívül még több Shakespeare-drámát fordított franciára. 1871. április 22-én halt meg Versailles-ban.
A magyar király megtiltotta, hogy idegen kereskedők az országból állatokat vigyenek ki, és elrendelte, hogy áruikat Sopronban kötelesek lerakni.
Banktisztviselőként dolgozott, s közben futballozni kezdett. 17 évesen már biztos helye volt a Dresdener SC csapatában, amellyel kétszer nyert országos bajnokságot (1943, 1944) és ugyancsak kétszer Német Kupát (1940, 1941). 1937-től a háború végéig 16 alkalommal játszott a nemzeti 11-ben és 17-szer talált az ellenfelek hálójába. Aktív pályafutásának súlyos térdsérülése vetett véget. A háború után, 1946-50 között a kelet-német csapatot irányította, majd elhagyta az NDK-t. A kölni Testnevelési Főiskolán szerzett edzői képesítést. 1956-ban lépett a Német Labdarúgó Szövetség szolgálatába, Sepp Herberger segítőjeként. A nyugatnémet válogatott irányítását 1964-ben vette át és 1978-ig töltötte be a kapitányi tisztet. Nevét az ország labdarúgásának aranykorszakával azonosítják. Kapitánysága idején a német válogatott 139 mérkőzést játszott, ebből 87-et megnyert, 31 döntetlenre végződött, s mindössze 21-et vesztett el. Vezetése alatt az NSZK csapata 1974-ben világbajnoki aranyat, 1966-ban VB-ezüstöt, 1970-ben pedig VB-bronzérmet nyert. Az Európa-bajnokságokon csapata 1972-ben az első, 1976-ban pedig a második helyen végzett. Wiesbaden-ben hunyt el.
