Franklin, Benjamin
2006. január 17. 10:30
Franklin és kora - nézze meg galériánkat a híres tudósról és talámányairól! |
Az első villámhárító |
A köztudatban mégis az elektromossággal kapcsolatos kutatásai révén vált méltán ismertté. Ő fejtette meg a "leydeni palack" rejtélyét: ez lényegében egy kondenzátor, amelynek két ellentétesen töltött vezetőjének kisülésekor látványos szikra keletkezik. Franklin figyelmét felkeltette a kisülés és a villámlás közti hasonlóság, ezért látványos kísérletet tervezett. 1752-ben viharban egy réten sárkányt bocsátott fel, amelynek hegyére fémcsúcsot tett, a selyemzsinór földi végére pedig kulcsot kötött. Amikor a zsinór megtelt légköri elektromossággal, ő ujjával hosszú szikrákat csalt ki a kulcsból. (Tegyük hozzá: rendkívüli szerencsével, mert a következő két, hasonló kísérlettel próbálkozó tudóst agyonsújtotta az áram.)
Franklin, a bélyegek ura |
1776-ban az "alapító atyák" egyikeként tagja lett a kongresszusnak és részt vett a Függetlenségi Nyilatkozat megszövegezésében. Még abban az évben Franciaországba küldték követnek. Szándékolt republikánus egyszerűsége elnyerte a versailles-i arisztokrácia tetszését, a felvilágosodás nagyjait pedig lenyűgözte "az ember, aki megszelídítette a villámot".
Élete végén visszavonult a közügyektől, bár egy rabszolgaság-ellenes pamfletet még megírt. Philadelphiában halt meg 1790. április 17-én, emlékére egyhónapos gyászt rendeltek el Amerikában. Egyénisége legjobban a saját maga által fogalmazott sírfeliratával jellemezhető: "Itt nyugszik Benjamin Franklin teste, egy könyvnyomtatóé; olyan, mint egy régi könyv fedőlapja, amelyből kivették a belsejét, amelyről leszedték a föliratot és az aranyozást - férgek eledele. Azonban maga a mű nem vész el, hanem hite szerint egykor újra meg fog jelenni egy új, szebb kiadásban, újra átnézve és javítva a Szerző által."
(Múlt-kor/Panoráma - Vladár Tamás, Sajtóadatbank)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin
- Különutas politikája miatt romlott meg Tito viszonya Moszkvával
- Bunkerország apafigurája, akit minden bűne ellenére mélyen gyászolt népe
- Minden várakozást felülmúlt a Skála kezdeti sikere
- Gumibottal nyomták el a gyertyák lángját Pozsonyban
- Még rendőrök sem tudták megfékezni a tömeget a Corvin Áruház első megnyitóján
- Elrendelői sem tartották be a magyarországi szesztilalmat
- Molotov nem ellenkezett, mikor feleségét a lágerbe küldték
- A kommunizmus áldozataira emlékezünk ma
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap