Az országgyűlés elfogadja A lelkiismereti- és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló törvényt
2004. szeptember 13. 12:06
Az egypárti diktatúra kialakításakor az egyházak totális állami ellenőrzése céljából 1948 őszén, illetve a katolikus egyházzal 1950 augusztusában ún. egyezményeket kötött az állam. (Különféle politikai és adminisztratív eszközökkel kikényszerített kétoldalú megállapodások voltak ezek.) Az így kialakított `egyezményekre` hivatkozva hozta létre a hatalom az egyházak korlátozását és ellenőrzését működtető rendszert. 1990. január 6-án Németh Miklós miniszterelnök és Paskai László bíboros, esztergomi érsek közös nyilatkozatban hozták nyilvánosságra: kölcsönösen semmisnek tekintik és fölbontják az 1950. évi egyezményt. 1990. március 19-én Németh Miklós miniszterelnök fogadta a magyarországi református egyház, az evangélikus egyház, az unitárius egyház és a Magyarországi Izraeliták Országos Képviseletének vezetőit. A találkozóról kiadott közös közleményben nyilvánosságra hozták, hogy felbontották az 1948-ban kötött kétoldalú egyezményeket. Január 24-én 304 igen, 11 tartózkodás és ez nem szavazat ellenében fogadta el az országgyűlés "A lelkiismereti- és vallásszabadságról, valamint az egyházakról" szóló 1990:IV. törvényt. A törvény részletesen kodifikálja a lelkiismereti- és vallásszabadság fogalmát, amely "mindenkit megillető alapvető emberi szabadságjog". Vallása és meggyőződése miatt senkit hátrány nem érhet, előny nem illet; vallási hovatartozást hivatalos okiratban szerepeltetni nem lehet; ilyen jogainak gyakorlásában senkit akadályozni nem szabad. Önálló önkormányzattal rendelkező egyházi közösséget szabadon alakíthatnak, amihez 100 természetes személy és szabályzat szükséges, bírósági bejegyzés mellett. A törvény hatályon kívül helyezett mindenfajta állami előzetes hozzájárulást bármely egyházi tisztség betöltéséhez; megszüntette a felekezetek között még meglévő jogállásbeli különbségeket; kimondta az egyházi személyek szabad, törvényes működési lehetőségét a nevelés, a kultúra, a szociális munka, az egészségügy területein, a fakultatív vallásoktatást lehetővé tette minden állami oktatási intézményben. Az 1990:IV. törvény megteremtette Magyarországon a jogi feltételeit és garanciáit a lelkiismereti és vallásszabadság érvényesülésének, valamint az egyházak és felekezetek, az egyházi intézmények működési szabadságának.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap