Gyermekkatonákat is harcra fogtak Okinava japán védői

2024. június 23. 15:05 Múlt-kor

79 éve, 1945. június 23-án értek véget a harcok Okinava szigetén, a „békaugrás” amerikai stratégiájának utolsó állomásán a Japán központi szigetei felé vezető úton. Az Iceberg (Jéghegy) hadművelet fedőnevű invázió április 1-jén, húsvétvasárnap kezdődött, és a csendes-óceáni hadszíntér legnagyobb partraszálló hadművelete volt. A harcokban az őslakos okinavai lakosság csaknem fele odaveszett – sokukat japán egyenruhában az amerikaiak ellen küldték, másokat öngyilkosságra bírtak vagy kényszerítettek. A sziget elfoglalása kulcsfontosságú volt Japán 1945 végére tervezett inváziója, a Downfall (Bukás) hadművelet végrehajtásához.

Amerikai katonák Okinaván

Korábban

A végső csata helyszíne

A több mint 180 000 főnyi harcoló csapatot, összesen pedig negyedmillió embert kitevő szövetséges inváziós erő nem kizárólag amerikaiakból állt: a brit csendes-óceáni flotta mintegy egynegyedét adta a szövetséges légierőnek, összesen 17 repülőgép-hordozón 450 repülőgéppel. A repülőgép-hordozókat ausztrál, kanadai és új-zélandi hajók kísérték.

A partraszálló erők törzsét az amerikai hadsereg 103 000 katonája, valamint 88 000 tengerészgyalogos adta. Velük szemben a japán szárazföldi erők 67 000 katonából, 9000 tengerészgyalogosból és mintegy 24 000 kényszerből besorozott és felfegyverzett okinavai őslakosból („Boeitai”) álltak.

A sziget iskoláiból mintegy 1780 14–17 éves fiút is harcra fogtak, „Tekkecu Kinnótaj” („Vas és Vér Császári Hadtest”) néven, a gyermekkatonák mintegy fele életét vesztette.

A szövetséges csapatok Okinavához érkezésekor az európai hadszíntéren már az utolsó heteiben járt a háború. A Csendes-óceánon ezzel szemben még hátra volt a japán főszigetek tervezett inváziója, amelyhez minden korábbinál nagyobb emberáldozatokkal kalkuláltak a szövetségesek, és ekkor még úgy tűnt, a háború bőven átnyúlik az 1946-os, vagy akár az 1947-es évbe is.

Egy amerikai katona 1945. május 8-án, az európai győzelem napján

Az embertelen Ivo Dzsima-i harcok után Okinava volt az utolsó állomás a japán főszigetek előtt. Az 1200 négyzetkilométer területű sziget sűrű növényzettel borított és nehéz domborzatú, így a japán katonai vezetés tökéletes helynek tekintette a végső összecsapáshoz.Tudták, hogy ha Okinava elesik, akkor Japán sorsa is eldőlt, akármilyen hősiesen védekeznek a közvetlen invázió ellen.

Április 1-jén hajnalban az 5. flotta hajói minden tűzerejükkel elárasztották a kijelölt partszakaszokat. A vezetés arra számított, a normandiai inváziónál is nagyobb veszteségekkel fog járni a partraszállás – azonban a parton végül nem is találkoztak japán csapatokkal. Miközben partra rakodták a lőszert és a járműveket, az amerikai csapatok elfoglalták a Kadena és Jontan nevű repülőtereket is.

A szigetet védő japán erők parancsnoka, Usidzsima Micuru tábornok szándékosan nem támadt rá a partraszálló amerikaiakra. A sziget Suri nevű déli, dombos tájegységén gondosan berendezett, háromszögletű védelmi vonalat állított fel, és ennek csapdájába várta őket.

Az északi Motobu-félszigeten a heves ellenállást viszonylag gyorsan felszámolták az amerikaiak, azonban a Suri-vonal esetében már más volt a helyzet. A dombvidéken jól beásott állásokban elhelyezkedő japánok sikeresen tartóztatták fel az amerikaiakat, akiknek egy további meglepetést is szántak.

következő oldal 1 / 3