Újjászületik a fertődi Esterházy-kastély nyugati szárnya
2022. február 25. 13:35 MTI
Mintegy 2,6 milliárd forint állami támogatásból megújul a fertődi Esterházy-kastély nyugati szárnyának háromszintes épülete – mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán, a fejlesztés indítását jelző alapkőletételen a kastély díszudvarában.
A fertődi Esterházy-kastély főbejárata (Wikipedia / Szvitek Péter / CC BY 2.5 hu)
Korábban
György István kiemelte, hogy a fertődi kastély a kormány számra nem csupán turisztikai látványosságot jelent, hanem a nemzeti örökség egyik ékkövét, a kulturális élet egyik zászlóshajóját és a nemzetközi zenei élet egyik bázisát is.
Hozzátette: az épületegyüttes Európa-szerte is egyedülálló, pompájában, méretében és jelentőségében talán a versailles-i és a schönbrunni kastély ér fel vele. Elmondta, hogy a kastélyegyüttes a zenei világával és Joseph Haydn örökségével erős kulturális központtá vált.
Az államtitkár felidézte, hogy Esterházy „Fényes” Miklós révén 1766 és 1790 között Fertődön Európa uralkodói udvarházainak pompáját és kulturális gazdagságát lehetett megtalálni.
A kormány olyan központtá kívánja tenni a következő években Eszterházát, ahol a látogatók visszacsöppenhetnek a 18. századba – mondta. Emlékeztetett, hogy a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram mintegy 60 milliárd forint keretösszegéből 18 kastély és 12 vár megújítása zajlik. A tavaly elkészült beruházások látogatói száma 35 százalékkal nőtt 2020-hoz képest – fűzte hozzá.
Hangsúlyozta azt is, hogy a fejlesztések révén nemcsak megújított környezetet találnak a látogatók, hanem komplex turisztikai programokat is, mert a cél mindenhol az, hogy a beruházásokkal érintett területek ne csak kulturális, hanem gazdasági vonzáskörzetté is váljanak.
Barcza Attila, a Fidesz-KDNP Sopron és térsége országgyűlési képviselőjelöltje hangsúlyozta: 2010 után példaértékű fejlesztések indultak a térségben, amelyekkel párhuzamosan elkezdődött Eszterháza rangjához méltó visszaemelése is a magyar és az európai turizmusban. A nyugati szárny felújítása meghatározó eleme lesz az Esterházy-örökségnek – mondta.
Egresitné Firtl Katalin, az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője azt emelte ki, hogy a kastélyegyüttes Esterházy „Fényes” Miklós idején élte első fénykorát, a másodikat Cziráky Margit grófnőnek és Esterházy IV. Miklósnak köszönheti, akik a 19. és 20. század fordulóján folytatták az építkezést.
Emlékeztetett, hogy tavaly február 5-én indult el a kastély középrészének 4,5 milliárd forintos turisztikai fejlesztése. Május végén megnyitották a felújított rózsaházat, július 18-án pedig átadták a kastély nyugati szárnyának felújított földszinti részét, amelyben három kiállítás kapott helyet – sorolta.
Az ügyvezető hangsúlyozta azt is, hogy felelősségük, kötelességük és küldetésük is egyben, hogy a „közös örökséget” a lehető legteljesebb módon ismertté tegyék.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.