Kalandos múltú reneszánsz kori utazóláda került a gyulai vár gyűjteményébe
2021. szeptember 16. 10:20 MTI
Egykor Hubay Miklós Kossuth-díjas drámaíró tulajdonában lévő, reneszánsz kori utazóládával gazdagodott a gyulai vár kiállítása szerdán.
Korábban
A több száz éves, különleges és értékes reneszánsz kori utazóláda a 17. században készült valószínűleg Németországban.
Az író, drámaíró, műfordító, a magyarság múltját kutató Hubay Miklós (1918-2011) vásárolta meg abban a hiszemben, hogy Oláh György egykori utazóládája került a birtokába. Utólag tudta meg, hogy tévedett – mondta Cseresznyés János történész, az Erkel Ferenc Múzeum munkatársa.
Végrendeletében a művész meghagyta, hogy műtárgyait minél szélesebb körben ismertessék meg az emberekkel.
Halála után a ládát a Hubay Miklós Elveszett Paradicsom Alapítvány a Petőfi Irodalmi Múzeumba helyezte el letétbe, ahol restaurálták.
Az alapítvány kérte fel a gyulai várat, hogy mutassák be az intarziás, komoly zárszerkezettel és több titkos rekesszel rendelkező, mintegy 170 centiméter hosszú, 70 centiméter magas ládát.
Az évente több mint százezer látogatót fogadó kiállítóhely örömmel fogadta a felajánlást – közölte Fábián Tamás, a gyulai kiállítóhelyeket működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kommunikációs vezetője.
A ládát a várúri fogadószobába, Nadányi Miklós várkapitány, a Békés megyei Körösladány megalapítója portréját ábrázoló festmény alá helyezték el.
Hubay Miklós Nagyváradon született, középiskolába Gyulán járt, a Várszínházban egykor több drámáját is bemutatták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2010
- Az igazi Trebitsch
- Magyarországi gyász Sztálinért: "Meghalt mélységes megrendelésre"
- Romkert: egy Vas megyei kastély kálváriája
- Két magyar motoros kalandjai a Föld körül
- A kannibál gróf kalandjai
- Március 15. vagy április 11.? Egy nemzeti ünnep viszontagságai
- Hidegre tett konfliktus: harc az Antarktiszért
- Hogyan vált a házastársi erőszak bűncselekménnyé?
- A heraldikai káposzta története Ambrus Lajos tolmácsolásában
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05